Az útdíj miatt sokan kerülnek

Fót megyematrica autópálya
Fót
Vágólapra másolva!
A több mint 1,7 millió értékesített e-matricából eddig hétezret váltottak vissza az útdíjrendszer legutóbbi módosítása után. 
Vágólapra másolva!

A Napi Gazdaságnak Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője elmondta, hogy mostanáig a viszonteladó partnerekkel együtt a cég 1,7 millió e-matricát értékesített, ebből 711 ezer volt a megyei és 248 ezer az éves, miközben 120 ezer havi és 648 ezer heti e-matrica talált gazdára.

Pest vezet

A megyei matricák közül a pesti vezet, második helyen a Fejér, a harmadik helyen pedig a Győr-Moson-Sopron megyei matricák eladása áll, ezekből 37 ezer fogyott.

Januárban 15 milliárd forint folyt be az e-matricák eladásából, ezzel párhuzamosan a teherautók által fizetendő útdíjból 16,7 milliárd forint az előző évi 14,9 milliárd forint után.

30 százalékkal nőtt az alternatív útvonalak forgalma Fotó: Polyák Attila - Origo

Sokan kerülnek

A lap szerint a legforgalmasabb januári napokon közel 30 százalékkal több jármű haladt át a fizetőssé vált útszakaszok alternatív útvonalain. A forgalomnövekedés az elkerülő utakon a hónap egészét figyelembe véve átlagosan 12-15 százalék volt.

Még senki nem kapott büntetést

Ahogy már ma reggel az Origo megírta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. nem tudja vagy nem akarja megmondani, hogy megbírságolják-e majd azokat, akik megyematrica nélkül használták az január elején a fizetős szakaszokat. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nél azt mondják, az esetleges büntetéseket a szabálysértést követő 60 napon belül kézbesítik.