Hortobágyi ludakat vághatnak le Tatárföldön

liba, házilúd, házörzők, Libák Essenben.
Vágólapra másolva!
Orosz-magyar vállalkozás keretében hoznak létre víziszárnyas tenyész- és nevelő telepet az idén Tatárföldön, Oroszországban, ahol így prémiumtermékek előállítására nyílik lehetőség a magyar termelési tapasztalatokra támaszkodva és a megfelelő szakmai háttérrel kiegészítve, derül ki a Földművelésügyi Minisztérium közleményéből.
Vágólapra másolva!

Az FM tájékoztatása szerint a Hortobágyi Lúd Zrt. képviselői megállapodtak a tatár üzletemberekkel: 2018-tól mintegy egymillió lúd vágása kezdődhet meg és ehhez kapcsolódóan 500 tonna toll és pihe előállítására nyílik lehetőség az 5 000 négyzetméteres telephelyen. Az orosz-magyar vállalkozás összesen mintegy ezer embernek biztosít majd munkát.

A megállapodást Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által vezetett delegáció tárgyalásai során kötötték. Az FM közreműködésével magyar vállalkozások vezetői is részt vettek az Orosz Föderáció tagköztársaságaiban tett látogatáson, azzal a céllal, hogy befektetési és együttműködési lehetőségekről tárgyaljanak. A delegáció tagjai üzleti fórumokon vettek részt, egyeztetéseket folytattak helyi üzletemberekkel, olvasható az FM közleményében.