Kiskereskedelmi szakértők szerint alig érdemel szót a Valentin nap hatása a forgalomra. Össze sem lehet hasonlítani a karácsonyi vagy húsvéti időszakkal, amely viszont több héten át meghatározza az üzletmenetet. Egy forrásunk úgy fogalmazott, még azt is jobban megérzik az üzletek, ha péntektől vasárnapig rossz az idő, és nagy bevásárlás helyett a családok inkább otthon maradnak társasjátékozni. 

Ez részben azért van így, mert nagyon rövid – egyetlen napot talán fel lehet habosítani egy hétvégének, de ennél több nincs benne –, részben mert sokakban még ellenállást is kelt, de legalábbis a mi kultúránkban nagyon gyengén vagy semennyire beágyazott ünnep. Akiket pedig igazán érdekel – a tizen- és huszonéveseket – nem jelentenek valódi vásárlóerőt.

Megkérdeztünk néhány olyan kkv-t, amely profilja szerint mégis megérezheti a szerelmesek februári napját, mi mindent csinálnak másképp, mivel készülnek a megnövekedett forgalomra. Legalább annyira eltérő válaszokat kaptunk, mint amilyen sokféle a Valentin nap megítélése.

Csak le ne nyelje a menyasszony

Bár már a beszélgetés elején megjegyzi, hogy a Valentin nap meg sem közelíti a karácsonyi időszakot, szakmailag kifejezetten kedveli február 14-ét Szoljár Csaba, a gödöllői Solier Café tulajdonosa. Mind az étteremben, mind a cukrászdában speciális ajánlatokkal várják a vendégeket: szív alakú desszertekkel, bonbonokkal, mini tortákkal, a vacsoramenün pedig olyan különlegességeket szerepeltetnek, amelyekben afrodiziákum – avokádó, rák, zeller, csili – található. Az idei menün többek közt marinált lazacszeleteket kínálnak mesclun salátával és wasabis majonézzel, desszertként narancsos crème brûlée gránátalmás-mangó raguval.

Ügyelnek rá, hogy a menü minden évben más legyen. Az ajánlatot már január közepén meghirdetik, ennek ellenére a foglalások felét az utolsó néhány napban kapják meg. A cukrászdában 10-15 százalékos, az étteremben körülbelül 20 százalékos növekedést tapasztalnak ebben az 1-2 napban. A Solier prémiumkategória, de egy-egy ilyen rövidke ünnepen sokan megengedik maguknak, hogy kipróbálják. Láttak már Valentin napi lánykérést, süteménybe vagy pezsgőbe kellett rejteniük a gyűrűt, állítása szerint aggódtak is, le ne nyelje a menyasszony. Szoljár Csaba szerint maga a Valentin nap mint apropó van akkora buli, mint a Halloween, márpedig a vendéglátásban jól jönnek az apropók. A szakma örül nekik.

Akit igazán érdekel a Valentin nap, nem jelent valódi vásárlóerőtFotó: Nánási Pál

Piros szívecske? Minek az?

Havas Péter az ezredforduló óta visz gyémántüzletet a Deák tér közelében. Semmilyen mértékben nem érinti a Valentin nap, még a kirakatot sem dekorálják szezonálisan. Ő is úgy véli, ez a nap messze nem beágyazott a kultúránkban, amennyire igen, leginkább az egészen fiatalokat érinti, ők pedig nem célcsoportja az alsó hangon 200 ezer forintos gyűrűknek. Február 14-én meredeken kiugrik az eljegyzések száma, gondolhatnánk, de az ügyvezető tájékoztat, erről sincs szó. Az esküvői szezon májustól októberig tart, a lánykérés tavasszal gyakori, illetve nyáron, egy közös nyaralás utolsó estéjén térdre esni a vízparton még tipikusnak is mondható.

Bilincsnél és ostornál durvább nem jön

Legalább 15 éve tudatosan készül a Valentin napra az Angi’s fehérnemű. Marton Angéla ügyvezető elmondja, hogy a célközönségük 16-40 éves, az amerikai trendekre nagyon nyitottak. Igaz, magát a volumennövekedést nem nagyon tudják mérni, egy nő könnyen ráfogja egy új bugyira vagy melltartóra, hogy Valentin napra vette magának, miközben csak esedékessé vált a vásárlás, bár maga a február az éves bontásban a jobb hónapok közé tartozik. Valamelyest váratlan, hogy a februári vásárlók 90 százaléka nő, tulajdonképpen ők lepik meg az új fehérneművel a férjüket, nem fordítva. Előkerülnek a vadabb ötletek is, persze azért nem kell a bilincsnél vagy ostornál extrémebb termékekre gondolni.

Angéla szerint a vásárlói szokások teljesen kiszámíthatatlan, jószerivel monitorozhatatlan hatásokra hullámoznak. Tavaly megőrültek az ehető bugyiért, idén egyáltalán nem, mert ez a poént egyszer lehet elsütni. Éveken át vitték a szívecskés és figurás férfialsókat, mintha ingyen lenne, idén hatalmas visszaesést tapasztalt az üzlet. Az egyik világmárka ősszel merevítő nélküli melltartókampányt tartott, akkor hirtelen mindenkinek baja lett a merevítővel. Karácsony előtt egy celeb azt mondta egy tévéműsorban, piros bugyi nélkül senki ne kezdje el az új évet, ez hatott, de ha úgy nyilatkozott volna, a zöld bodynál nincs cikibb, senki nem venne zöld bodyt. Angéla 24 éve van a szakmában, állítása szerint ennyi idő alatt sem lehet úgy levonni a következtetéseket, hogy abból a következő évben jósolni lehessen. Hozzáteszi, ebben az időszakban a fehérnemű-kereskedelemben nem érdemes akciózni, legfeljebb az erotikus modellek kifutó kiadásaiból, de aki fehérneműt akar venni Valentin napra, úgyis venni fog. Ezért inkább azt próbálják meg eltalálni, mi tetszene a vásárlóknak: „A választékunk elég széles, három bugyi egy ezresért épp úgy kapható, mint 3000 forintos bugyi” – mondja.

Ilyenkor mindenki szerelmes

A Virágküldés Magyarország webáruház 3 éve nyitotta meg webáruházát, de maga a vállalkozás mintegy 10 éve létezik. Both Krisztián munkatárs arról számol be, a Valentin nap körülbelül 5 éve, a válság után lett annyira érdekes, hogy üzleti potenciált jelentsen. Bár elvileg irracionálisan korán is le lehetne adni minden megrendelést – akár ma akár 2020. február 14-ére –, a vásárlók többsége az utolsó pillanatra hagyja, amitől jóval stresszesebben telnek ezek a napok. Az ügyfélszolgálatot meg kell erősíteni, a túlórákra fel kell készülni, a bordó rózsarendelés megötszöröződik, ahogy persze a bevétel is. Tudomása szerint a legextrémebb kérés az volt, hogy Valentin nap délutánjára borítsák szirmok a megrendelő előkertjét – ehhez több zsákot kellett megtölteniük a gondosan kiválogatott nem csúcsminőségű szirmokkal, és reggel indult a művelet. Tulajdonképpen januárban még extrémebbnek számít a tulipán beszerzése, ha most kell beszerezni, még ha közeleg is a szezonja. Az áruház gondolkozik akciókban is, tavaly bonbont adtak a csokrok mellé, ma egy háromszálas csokorhoz és egy hatalmas bokrétához jár plüssmaci, mert a telefonos megrendelések alapján erre volt leginkább igény. A maci extrém módon pörgeti a forgalmat még néhány napig, mondja el az üzletvezető. „És egyébként is, ilyenkor mindenki szerelmes” – teszi hozzá.