December végén jelent meg az Üzletrészen a vizsolyi biblianyomtató műhely portréja. A vállalkozás a méretét tekintve mikro-, ambíciója azonban hatalmas. 2017 a reformáció 500 éves jubileuma lesz, a nyomda jelenleg legfontosabb célja, hogy az év júliusára 200 darab Bibliával készüljön el.

Mint karácsonykor beszámoltunk róla, az utolsó szögig saját kezűleg felépített műhelyben minden művelet olyan, mintha az elmúlt fél évezred meg sem történt volna. A merített papír rongyból készül, a nyomdagép asztalosmunka, és a nyomtatókellékeket – patricákat és matricákat – sem gép állította elő.

Frissen kinyomtatott fakszimile lapForrás:Polyák Attila

A teljes vertikumában korabeli körülményeket reprodukáló műhely most fordulóponthoz ért. Február 18-án, a magyar biblianyomtatás évfordulóján ünnepélyes keretek közt belevágnak a volumentermelésbe. Ha artizán kezdeményezésről szólván ipari mennyiségről nem is beszélhetünk, most indul el az a két évre ütemezett folyamat, amelynek eredményeképpen 200 darab fakszimile kiadás születik majd meg. Az esemény nyilvános, fővédnöke Tőkés László református püspök, a nyomtatást ki lehet próbálni. Aki Vizsolyban lakik, vagy csak megteheti, hogy február 18-án elmegy a megnyitóra, a János evangélium első két oldalával térhet haza.