Irodában dolgozni veszélyesebb, mint állványon egy építkezésen

Vágólapra másolva!
Legalább 2032 órát ülünk évente. Ha ez hatnál többet jelent naponta, márpedig a városi munkák többsége már csak ilyen, 40 százalékkal nagyobb az esélyünk, hogy 15 évvel kevesebbet élünk annál, aki csak 180 percet tölt az asztalánál. Valós és közeli veszéllyé válik az elhízás és egy csomó betegség, a szokásos 70 és 90 fokos ülési szög megterheli a gerincoszlopot.
Vágólapra másolva!

Alig száz évvel ezelőttig az ülőpozíciónak esélye sem volt ekkora szeletet kihasítani a napjainkból. Hogy problémává lépjen elő, amellyel aktívan foglalkozni kell. Például úgy, hogy lift helyett a lépcsőt használjuk. Hogy ahová csak tehetjük, gyalogolunk. Hogy hetente háromszor sportolunk. Illetve az ergonomikus irodabútorral.

Szemünk fénye

Bogárdi Adrienn lakberendező, a The Showroom tanácsadója szerint nemcsak az ablak elhelyezkedése, a természetes fény és a mesterséges világítás aránya döntő, hanem az úgynevezett pszichés komfort is, amely a színeken, a fal és a padló árnyalatain (világos fal, sötét padló), a terek méretén és a zaj mértékén is múlik.

Amire a súlypontot helyezzük

A szakértő szerint az ergonomikus szék gázrugós, szinkronmechanikás, fékezett görgős, derékhajlathoz igazítható, állítható fej és kartámasszal rendelkezik. Az ergonomikus asztal lényege az asztal állítható magasságban rejlik. Bogárdi Adrienn azonban felhívja a figyelmet, ez nem összekeverendő azzal, mikor az asztalláb 0-5 cm közötti állítható magasságot tud, ez csak a talaj egyenetlenségének szól.

Amin írunk

Ergonomikus asztalnak az számít, amelyen a standard asztaltop 74 centis magasságát további 60-110 centiméterrel magasíthatjuk, hogy állva dolgozzunk. Igaz, több órát talpon töltve dolgozni sokkal fárasztóbb, mint lerogyni a munka elé, de hatalmas szívességet teszünk vele a gerincoszlopunknak. A gerincnek az ülőhelyzet a legnehezebb pozíció.

Bogárdi Adrienn úgy véli, irodabútorokban nincs új a nap alatt, ezért a gyártók inkább a meglévő modelleket finomhangolják: fejlesztenek, ergonomikusabb anyagokra és dizájnra váltanak. „Ma a kifejezetten ergonomikus fejlesztés tudomásom szerint az emelhető asztalnál kimerült – így a lakberendező. – Azt pedig, hogy mindenféle multimédiás eszközt beépítünk a bútorokba, nem sorolnám az ergonomikus megoldásokhoz.”

Igaz, drága

Bogárdi Adrienn szerint az átlagos bútoroknál sokkal többe kerülő asztalok és székek prevenciós beruházásnak számítanak: az évek során kialakult mozgásszervi panaszok 2-4 hét betegszabadságot vihetnek el dolgozónként egy évben, ami komoly kiesés. Tényező a munkaidőbe csúszó terápiás elfoglaltság is, illetve hogy műtét esetén akár 3 hónap is lehet a betegszabadság. Ezért éri meg az akár háromszor akkora költséget jelentő ergonomikus irodabútor is.