Csaknem belebukott a kormány a vasárnapi boltzárba

Vágólapra másolva!
Elvetette a francia nemzetgyűlés csütörtök este a szocialista kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítványt.
Vágólapra másolva!

A jobboldali ellenzék azért nyújtotta be a javaslatot, mert Manuel Valls miniszterelnök két nappal ezelőtt nem engedte parlamenti szavazásra, hanem rendeletben hirdette ki a gazdaság fellendítésére összeállított reformcsomagot, amelynek legvitatottabb pontja a vasárnapi nyitva tartás bővítése.

Erre a kormányfő szerint azért volt szükség, mert a kormányzó Szocialista Párt balszárnyának tiltakozása miatt nem volt garantált a többség a tervezet elfogadásához a nemzetgyűlésben. A liberalizációt ellenző mintegy harminc kormánypárti képviselő ugyanakkor a kormány megbuktatását célzó indítványt nem támogatta. Annak elfogadáshoz legalább 289 szavazatra lett volna szükség, de csak 234-en, a jobboldali, a centrista, a szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali képviselők voksoltak igennel.