Erős negyedévet zárt a Rába

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évek egyik legerősebb negyedévét produkált a Rába tavaly évvégén, így a vállalatnak végül sikerült hoznia, sőt némileg felül is teljesíteni a menedzsment  2014-re vonatkozó eredménytervét. A nagy hajrát a jármű üzletág belföldi értékesítéseinek köszönhetjük, de a kulcsfontosságú futómű szegmens is szépített a harmadik negyedéves szenvedés után.
Vágólapra másolva!

Közel tíz százalékkal hízott a Rába bevétele a negyedik negyedévben, amivel a vállalat egy erősnek számító időszakot tudhat maga mögött. Ez nagyrészt a jármű üzletág belföldi értékesítéseinek felfutásával magyarázható, illetve a vasszerkezeti szegmens felfutásának. Bár ez a jelentés szövegéből nem derül ki, a jármű üzletág jó szereplését állami, katonai megrendelések is segíthették (legalábbis korábban sokszor láthattunk ilyet az év végéhez közeledve), de még talán az is lehet, hogy a Volvóval a buszgyártással kapcsolatban kötött megállapodás keretében történő ellentételezések csapódtak le ebben a szegmensben.

Eközben a futómű üzletág bevételben tovább csökkent a bázishoz képest, igaz EBITDA-ban még így is sikerült nőni, a termékmix a nagyobb hozzáadott értékű áruk felé billenhetett. Az amerikai export nagyot lassult a mezőgazdasági gépek piacán látható lemorzsolódás miatt, és ez a rossz piaci környezet a gabonaárak mélyen ragadását látva valószínűleg rövid távon nem is fog érdemben változni. A nehéz tehergépjárművek piaca viszont idén tovább nő, sőt a tavalyi visszaesés után már Európában is lehet számítani majd némi élénkülésre.

A vállalat üzemi eredménye szépen nőtt és az elmúltévek egyik legerősebbjét sikerült hozni. Ebben a jármű szegmens dominál, de ezúttal a futómű is vastagon profitos lett. Utóbbinál egyébként az egy éves visszatekintő adatok alapján mintha kezdenénk elérni a gödör alját, ami ha így van, idén kellene már látnunk a fordulat első jeleit.

Bár az első három negyedév alapján még kérdésesnek tűnt, hogy a cég hozni tudja-e a menedzsment 4,1 milliárd forintos EBITDA várakozását, az igen erős negyedik negyedévvel erre képes volt a vállalat. Ennek hatására könnyen lehet, hogy pozitív reakciót láthatunk majd a kereskedésben.