Így menekülhet meg a maradék devizahiteles

Egy kétmilliós autóhitelből akár háromszázezer forint is lehet a kereskedő jutaléka.
Vágólapra másolva!
A svájci jegybank január 15-ei döntése után elszállt a svájci frank árfolyama. Sokan ezért 20 százalékkal magasabb törlesztőrészletet fizethettek februárban. Mára viszont úgy látszik, hogy a frank egyre jobban közelít az év eleji kurzushoz.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban sokat erősödött a forint. Különösen a frankkal szemben szárnyal a hazai deviza, ami elsősorban az amerikaiaknak lehet köszönhető. Az amerikai jegybanki funkciókat ellátó FED ugyanis valószínűleg nem emel egyhamar kamatokat, magas biztos hozam nélkül pedig ide is juthat valamennyi a befektetők pénzéből. Ez erősíthette a forintot a frankkal szemben a svájci jegybanki döntés óta mért időszak rekordszintjére.

A frank árfolyamának alakulása Forrás: Investor.hu

Továbbra sem biztos a devizahitelesek sorsa

Az erősödés után bármerre elindulhat a forint. A megmaradt devizahitelesek törlesztőrészlete továbbra is elsősorban az árfolyamtól függ. Amennyiben a nemzetközi gazdasági hangulat romlik, nekik is mélyebben kell a pénztárcájukba nyúlniuk. Sok devizahitelesnek viszont már nincs sok hátra a hiteléből. Ha rendelkezésre áll a megfelelő összeg, és előtörlesztésen gondolkodunk, akkor érdemes ezt olyankor megtenni, amikor a legjobb az árfolyam.

Nem sokat kell már kibírni

Egy átlagos még meglévő devizahitelt 2007 előtt vettek fel, és jellemzően öt-hat éves futamidő alatt már törlesztették is. A meglévő szerződések nagy része is hamarosan lejár, így nem kell sokáig fizetni a most megemelkedett törlesztőket. Mire a kormány odajut, hogy megfontolja, milyen segítséget nyújthat, az adósok fele már letudja a tartozását. Az összes tartozás 27 százaléka még idén szeptemberig, további 30 százaléka pedig jövő szeptemberig lejár. Az összes tartozásnak tehát csak egyharmada marad 2016 után is.

Deviza-autóhitelek és személyi kölcsönök lejárati ideje

Forrás: MNB

Az elszámoltatást meg sem érzik

A jegybank adatai alapján kiszámoltuk, hogy mennyi pénz járhat vissza az autóhiteseknek. Számításunkhoz egy 10 éves, eredetileg 3 millió forint összegű hitelt vettünk alapul, amit 2007 elején igényeltek. Egy ilyen konstrukció esetén 280 ezer forint járhat vissza a jogtalan kamatemelések és az árfolyamrés eltörlése miatt. Azért ilyen alacsony az összeg, mert a hitelek kamata alig nőtt, sőt sok esetben csökkent a kérdéses időszakban. Épp ezért bankonként és szerződésenként is nagy lehet az eltérés, de az jól látszik, hogy az árfolyamváltozás miatt körülbelül annyival ugrott volna meg egy átlagos tartozás, mint amennyit visszakapnak az adósok.

Egy 2007-ben felvett 3 millió forint összegű, 10 éves deviza-autóhitel törlesztőrészleteinek alakulásaForrás: Origo

Ha az árfolyam maradna a jelenlegi 280 forintos szint környékén, akkor a megmaradt devizahitelesek valóban kisebb törlesztőrészletre számíthatnának, mint az elszámoltatás előtt.