Csökkent a Mol eredménye, Hernádi elégedett

Hernádi Zsolt a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója Hernádi Zsolt a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója Petőfi-díj
Petőfi-díj, a közép-európai népek szabadságáért kitüntetés átadása
Vágólapra másolva!
A Mol értékesítési nettó árbevétele 2014-ben 10 százalékkal, 4 869 milliárd forintra csökkent 2013-hoz képest, míg a IV. negyedévben 14 százalékkal csökkent az árbevétel az előző év azonos időszakához képest, derült ki az olajipari cég 2014. IV. negyedéves beszámolójából.
Vágólapra másolva!

„2014 erős év volt a Mol-csoport számára, annak ellenére, hogy a változó olajárkörnyezet már éreztette hatását. A tavalyi éves eredmény jól demonstrálja integrált üzleti modellünk erősségét és a külső környezet hanyatlásával szembeni robusztusságát” – mondta Hernádi Zsolt. A cég elnök-vezérigazgatója hozzátette, hogy 2015-ben a megváltozott külső környezet ellenére is erős eredményre számítanak.

2014 negyedik negyedévében a Mol‐csoport „tiszta” újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA‐ja 146 milliárd forintot (592 millió USA dollár) ért el, mely 11 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévi értéknél. Általánosságban elmondható, hogy a negyedik negyedév eredménye hűen tükrözi a Mol-csoport integrált portfóliójának erősségét, olvasható a beszámolóban.

Hernádi Zsolt elégedett Fotó: Bielik István - Origo

A Mol fő piacain az üzemanyag-kereslet 6 százalékkal bővült, melyet nagymértékben befolyásolt az olajáresés miatti fogyasztói árcsökkenés. A jelentésből kiderül, hogy a teljes kiskereskedelmi értékesítés Magyarországon 12 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához mérten, összességében azonban 1 százalékkal csökkent.