A NAV is vizsgálódik az ORÖ-nél

Vágólapra másolva!
A bűnügyi adónyomozók vizsgálódnak az Országos Roma Önkormányzatná - írja a Romnet.hu. A Híd a Munka Világába-program miatt egy LMP-s képviselő tett feljelentést.
Vágólapra másolva!

A RomNet érdeklődésére a Nemzeti Adó és Vámhivatal bűnügyi sajtóirodája közölte, hogy Országos Roma Önkormányzat ellen a Főváros Főügyészség rendelt el nyomozást, amellyel a NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztályát bízta meg. Az ügy iratai pénteken érkeztek meg az adóhatósághoz, és aznap el is indult a nyomozás, amelyről nem árultak el részleteket.

Az Origo megpróbálta elérni az ORÖ irodáját, de ott senki nem fogadta hívásunkat.

31 millió forint bútorokra

Az ORÖ ellen januárban tett feljelentést a Főváros Főügyészségen Hadházy Ákos LMP-s képviselő. Az önkormányzatot azzal gyanúsította, hogy a Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő által szervezett Híd a Munka Világába Programra kapott támogatással nem tudnak elszámolni, az ötmilliárd forintos támogatásból alig valamennyit költöttek el munkahelyteremtésre és más felzárkóztató célokra. Ellenben a dokumentációk szerint irreálisan magas összegeket költöttek például irodabútorra, autóbérlésekre, valamint tanulmányokra.

Az EMMI is vizsgálódik

A büntetőfeljelentéstől függtlenül Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter a héten személyesen rendelt el vizsgálatot az ügyben, amely jelenleg is tart,Balog elmondása szerint legfeljebb tizenöt napot vehet igénybe.

Korábban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető, az uniós pénzek felhasználásának felügyeletét is ellátó miniszter a Magyar Nemzetnek még a hét elején úgy nyilatkozott, hogy kész ellenőrizni a Híd a munka világába program fejlesztési pénzeinek útját, de csak akkor, ha az már befejeződött, mivel "nem volna szerencsés, ha a különböző híresztelésekből vagy névtelen feljelentésekből indulna ki a vizsgálat."