Egymásra mutogat a jegybank és az ellenzék a Buda-Cash-ügyben

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank szerint tudatlanságon és rosszhiszeműségen alapulnak, egyúttal a közvélemény megtévesztésére alkalmasak egyes ellenzéki politikusok kijelentései, amelyek a Buda-Cash Brókerház Zrt. és a DRB bankcsoport tevékenységére, a jegybanki kártalanításra, illetve a felügyeleti ellenőrzésekre vonatkoznak.
Vágólapra másolva!

Az LMP szerint a Matolcsy György által vezetett MNB nem képes megfelelően kezelni a Buda-Cash-botrányt, az ellenzéki párt ezért a jegybankelnök távozását, valamint szigorúbb felügyeleti szabályokat követelt hétfőn. Az LMP szerint az MNB-nek és a kormánynak kell kártalanítania az ügyfeleket a törvény szabta keretek között. Az MSZP hétfőn arra szólította fel a kormányt és a jegybankot, hogy ne felelősöket keressenek maguk helyett, hanem kérjenek elnézést, és teljes mértékben kártalanítsák a Buda-Cash-ügy minden érintettjét. Hozzátették, hogy az elmúlt öt évben a felügyeletnek, illetve az MNB-nek lett volna lehetősége arra, hogy megakadályozza a Buda-Cash-ügyet, ezért az eset miatt a jegybanké a felelősség.

Másfél év után jöttek rá

"Egyes ellenzéki politikusok a gyanú szerint jelentős részben a szocialista kormányok időszakában elkövetett bűncselekmény-sorozatot más elkövetési időponthoz próbálják kötni" – írja közleményében a jegybank. Hozzáteszik, különösen visszás, hogy vezető ellenzéki pártpolitikusok az elkövetők helyett azt az MNB-t vádolják a brókerháznál történtek miatt, amely – azt követően, hogy alig 16 hónappal átvette a pénzügyi felügyelés feladatát Magyarországon – fényt derített a bő másfél évtizeden át elkövetett visszaélésekre.

Gyurcsány idején szereztek tulajdont

A jegybank közölte: hamis az az állítás, amely szerint a DRB-bankcsoporthoz köthető hitelintézetek az MNB tevékenységének időszakában kerültek volna a Buda-Cash Brókerház Zrt. tulajdonosi köréhez. A valóság ezzel szemben az, hogy a Buda-Cash Brókerházhoz köthető megbízott magánszemélyek a brókerház tulajdonosainak megbízásából 2008–2009-ben, alapvetően a Gyurcsány-kormány időszakában szereztek többségi befolyásoló tulajdonrészt – a részjegyekre vonatkozó tőkeemelésekkel, s ennek révén a régi tagok fokozatos kiszorításával – abban a 11 takarékszövetkezetben, melyekből később a DRB-bankcsoport tagjai létrejöttek.

15 éve lopják az ügyfelek pénzét

Az MNB által indított, a Buda-Cash Brókerház Zrt.-nél és a DRB bankcsoportnál folyamatban lévő vizsgálatok eddigi adatai egyértelműen azt mutatják: a gyanú szerint jelentős mennyiségű ügyfélpénz eltüntetésével járó visszaélés-sorozat másfél évtizeddel azelőtt indult el, hogy a jegybank 2013 októberében átvette volna a pénzügyi felügyeleti szerepkört.

Lesz pénz a kártalanításra

A jegybank szerint tudatlanságon és rosszhiszeműségen alapul, ráadásul a jegybanktörvény ismeretének teljes hiányáról tanúskodik az az állítás, amely szerint az MNB-nek kellene valamiféle "állami" kárpótlást nyújtania a brókercég és a bankok károsultjainak. Az MNB ugyanakkor már jelezte, hogy kellő mennyiségű likviditást ad a betétesek követeléseinek kifizetésére az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA), ha az nem rendelkezne elég forrással erre a célra. Az OBA tehát képes lesz teljes mértékben eleget tenni kártalanítási feladatainak.

Tart a pénzügyi rendszer tisztítása

"Az MNB határozottan visszautasítja a Buda-Cash Brókerház Zrt., illetve négy kisbank ügyében tett intézkedéseihez kapcsolódó befolyásolási kísérleteket. A jegybank – amelynek függetlenségét törvény garantálja Magyarországon – még abban az esetben is halad tovább a pénzügyi rendszer megtisztításának útján, ha ez egyes érdekcsoportok konkrét anyagi vagy politikai érdekét sérti." Az MNB szerint az ellenzéki politikusok politikai haszonszerzés céljából, valótlanságok állításával, a közvélemény megtévesztésének kísérletével próbálják meg aláásni Magyarország pénzügyi stabilitását.