Megtalálta utódját a világ egyik leggazdagabb embere

Vágólapra másolva!
A világ második leggazdagabb embere, Warren Buffett körül a szokásosnál is jobban felpezsdült az élet a hétvégén. A világhírű befektető ugyanis részvényesei számára írt szokásos éves levelében amellett, hogy cégének, a Berkshire Hathaway-nek elmúlt időszaki eredményeit és jövőbeli kilátásait nyilvánosságra hozta, bejelentette, hogy megtalálta utódját, aki hamarosan átveszi tőle a vállalatóriás irányítását.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hétvége egyértelműen a sikeres befektetésein gazdagodó Warren Buffetről szólt. A világ második leggazdagabb embere megírta befektetőinek szóló ötvenedik levelét és ebben vállalata, a Berkshire Hathaway negyedéves számait is közzétette. Ebből kiderült, hogy bár némileg a várakozások alatti eredmények születtek az elmúlt negyedév során, hosszú időszakot tekintve a vállalat részvényei igen szép, 1 826 163 százalékos hozamot produkáltak az elmúlt 50 év során. Ez éves átlagban 21,6 százalékos hozamnak felel meg.

De, ami talán még ennél is sokkal fontosabb, körvonalazódni látszik, ki veszi át a több mint 363 milliárd dolláros (kb. 94 500 milliárd forint) piaci kapitalizációjú vállalat irányítását, a 84 éves Buffett visszavonulása után.

A Berkshire Hathaway A sorozató részvényének havi árfolyama Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Az omahai milliárdos ugyanis már pénteki levelében bejelentette, hogy megtalálta utódját, és az ő jobb kezének számító Charlie Munger név szerint is elárulta, ki az a két jelölt, akik közül a Berkshire Hathaway következő vezetője kikerül.

Komoly elvárásoknak kellett megfelelnie

Az őt követő vezetővel szemben állított legfontosabb elvárásnak Buffett mindenképpen a személyiséget tartja. Olyan embert keresett, aki mindent megtenne a vállalatért, és azért, hogy profitot érjen el. De fontos, hogy ne az egója vagy a kapzsisága sarkallja a versenytársainál is jobb eredmények elérésére. A legfontosabb helyen a vállalat részvényeseinek kell állniuk. A vezérigazgató viselkedésének ugyanis Buffett szerint hatalmas befolyása van az alatta dolgozó döntéshozókra, és ha ők azt látják, hogy a vezető számára is a részvényesek a legfontosabbak, akkor a többségük ugyanígy fog gondolkodni.

Azt minden esetre már Buffett leveléből tudni lehet, hogy egy jelenleg is a Berkshire-nél dolgozó ember fogja betölteni a helyét, de emellett arról is írt, hogy milyen kihívásokkal kell majd neki a vállalatóriás vezetői székében megbirkóznia.

Ezek közül az első a vállalat méretéből adódik. Véleménye szerint ugyanis a Berkshire profitja előbb-utóbb el fog érni egy olyan szintet, hogy a vezetőség már nem lesz képes azt intelligens módon újra befektetni. Ekkor majd az igazgatóknak el kell dönteniük, hogy akkor járnak-e a legjobban, ha a megmaradt nyereséget osztalék formájában, részvény visszavásárlással, vagy a kettő együttesével juttatják vissza a részvényesek számára. Amennyiben viszont a Berkshire részvényeivel már a belső érték alatti árfolyamon kezdenek kereskedni, mindenképpen a visszavásárlásokat tartja a legjobb megoldásnak.

Buffett emellett elvárja utódjától azt is, hogy legyen meg benne a képesség, hogy győzedelmeskedni tudjon az általa csak "az üzleti hanyatláshoz vezető ABC"-nek nevezett csapdák fölött. Ez pedig nem fed mást, mint az Arroganciát, Bürokráciát, és önteltséget (angolul Complacency). Ha ugyanis ezek túl nagy méreteket öltenek, még a legerősebb vállalatok is elbukhatnak. Ezeket tartja azoknak a „bénító erőknek”, amelyek évtizedekkel korábban például a GM-nél, az IBM-nél bekövetkezett visszaesések hátterében állhattak. Hiszen bár fénykorukban mindenki elképzelhetetlennek tartotta, hogy ezek az óriásvállalatok bármikor is veszíthetnének erejükből, a rossz vezetés következtében ez mégis bekövetkezett.

A jelöltek

Mindezek után pedig lássuk, ki az a két Berkshire dolgozó, akikben Warren Buffett az általa 50 éve irányított vállalat következő vezetőjét látja. Ők nem mások, mint Greg Abel a Hathaway Energy vezetője, illetve Arit Jain, aki pedig Buffett biztosításokért felelős helyetteseként dolgozik már nem kevesebb, mint három évtizede.

Arit Jain és Warren Buffett Forrás: www.wjs.com

Hogy ki lesz kettejük közül a befutó, most még nem lehet biztosan tudni. Bill Smead, a Smead Capital Management vezetője - aki az általa kezelt vagyonból 55 millió dollárt tart Berkshire részvényekben - a Business Insidernek azonban úgy nyilatkozott, hogy Abel lehet a jobb választás a posztra. Szerinte ugyanis bár Jain egy briliáns vezető a biztosítások területén, Abelnek megvan a képessége, hogy számos egyedi vállalat működését egyszerre át tudja látni. Ez pedig mindenképpen az utóbbi malmára hajtja a vizet.

Greg Abel Forrás: finance.sina.com.cn