Vágólapra másolva!
Jól elkaptuk az osztrák ingatlancég S Immo részvényeiben rejlő kedvező befektetési lehetőséget, bár az ötletünk egy hónappal ezelőtti megfogalmazásakor nem gondoltuk, hogy az árfolyam ilyen rövid idő alatt eléri célszintünket. 24 százalékot szárnyalt a papír, ami tekintélyes hozamot jelent, ráadásul hosszú távon még mindig van fantázia a szektorban és a társaság részvényeiben is.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, végül beigazolódnak az osztrák ingatlancégek átárazódására vonatkozó, egy évvel ezelőtti várakozásaink. A szegmens szereplői igen kedvező külső környezetben tudnak működni, így az árazások is szépen emelkednek úgy, hogy még nincsenek bántó magasságban.

A szektor szereplői közül több olyan is akad, amellyel kapcsolatban felvásárlási hírek jelentek meg a napokban, kézzel tapintható a befektetői aktivitás fokozódása. Ez természetesen az S Immo árfolyamának emelkedésében is tetten érhető, a papír azonban még így is a legjobban teljesítő volt az elmúlt egy hónapban a versenytársakhoz képest. Mióta közel egy éve vételi ötletet fogalmaztunk meg a részvényekre, azok már 58 százalékkal emelkedtek, legutóbbi, február eleji ötletünk óta pedig 24 százalékos a szárnyalás.

Szépen hasít a cég

Kedvezően alakulhatott a tavalyi év az S Immo számára, legalábbis a vállalat napokban erre figyelmeztetett. Az üzemi eredmény 45, a nettó eredmény 20 százalékkal emelkedhetett az egy évvel korábbi értékről, ami sokkal kedvezőbb képet fest, mint az elemzői (12 és 1,6 százalékos növekedésre vonatkozó) várakozások. Így a cég nettó profitja már közelíti a válság előtti 2006-os szinteket.

Forrás: Investor.hu

Lecserélné a vállalat a finanszírozásában szerepet játszó részvételi tőke egy részét. Tavaly is sor került már hasonló lépésre, ami azért is üdvözlendő, mert a részvételi tőke utáni kifizetéseknek a kötvényekhez képest bonyolultabb módja számos befektetőt távol tarthatott korábban a vállalattól. A részvételi tőke 62,4 százalékáért készpénzt vagy 10 éves lejáratú kötvényeket ajánl fel a vállalat éves 3,25 százalékos kamattal. Hosszú távon, a vállalat eredményeinek javulásával ez a fix kamat mindenképp kedvezőbb finanszírozási formának tűnik, mint a részvételi tőke.

Egyértelműen élénkült az elmúlt hetekben a befektetői érdeklődés az osztrák ingatlancégek piacán. A Deutsche Wohnen szép, bár a tulajdonosok szerint az árfolyamhoz képest még mindig nem kellően magas prémium mellett vásárolná fel az osztrák conwert-et, a CA Immo pedig az Immofinanzban vásárolna 15 százalékos részesedést.

A nagy alulértékeltség már a múlté

Az elmúlt hetek nagy árfolyam emelkedése miatt az S Immo korábbi alulértékeltsége kezd megkopni. Az osztrák cégek közül a vállalat egykor legalacsonyabb P/NAV mutatója mostanra a legmagasabb lett, az árfolyam szép lassan beéri a derivatív pozícióktól megtisztított 9,9 eurós egy részvényre jutó nettó eszközértéket.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az árfolyam ne emelkedhetne tovább. Az osztrák cégek német társakhoz való lemaradása ugyanis továbbra is szembetűnő, könnyen lehet, hogy az ingatlanfejlesztések megindulásával (amire az S Immo is tett jelzéseket) az osztrák vállalatokat is elkezdik az egy részvényre jutó nettó eszközérték felett értékelni.

Forrás: Investor.hu

A vállalat eredménytermelése alapján azonban még mindig meglehetősen kedvezően értékelt papírnak tűnik az S Immo. A P/FFO mutató az egyik legalacsonyabb az osztrák versenytársakhoz viszonyítva.
Nem szabad viszont amellett sem elmenni, hogy a társaság eladósodottsága kimagaslik a mezőnyből. A hitelek az ingatlanvagyon 62 százalékára rúgnak, miközben a többieknél 55 százalék körüli, illetve az alatti mutatókat láthatunk. A magas eladósodottság részben talán gátja lehet a gyors fejlesztési lendület beindításának, bár az európai likviditásbőség ezt végül könnyen felülírhatja.

A technikai kép mindenesetre jól fest

A grafikonon kirajzolódó zászló formáció akár további árfolyam emelkedést is előre jelezhet az S Immo piacán. Ha az alakzatból felfele lép ki a papír, úgy akár a következő hetekben az abból számítható 10 eurós célszintek is elérhetővé válhatnak.

A nagy emelkedést követően azonban rövid távon már túlvettség jelei mutatkoznak, ráadásul az MACD indikátor is eladási jelzést adhat. Ha korrekcióra kerül sor, lejjebb a 7 eurónál levő 50 napos mozgóátlag jelentheti az első fontosabb támaszt.

Az S Immo napi grafikonja

Forrás: Amibroker, Investor.hu