Ennyit még nem panaszkodtak a tescósok

épületfotó felirat FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY parkoló tábla Miskolc, 2015. január 7.
Tesco áruház a miskolci Szentpéteri kapuban 2015. január 7-én. A Magyar Nemzet értesülése szerint a magyarországi Tesco áruházlánc veszteséges ü
Miskolc, 2015. január 7. Tesco áruház a miskolci Szentpéteri kapuban 2015. január 7-én. A Magyar Nemzet értesülése szerint a magyarországi Tesco áruházlánc veszteséges üzleteinek bezárását tervezi. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
Panaszkodnak a Tesco dolgozói a szakszervezetnél. Főleg a vasárnapi boltzár miatti munkaidő-átszervezések verik ki az alkalmazottaknál a biztosítékot. A Tesco szerint azonban ahhoz, hogy hétfő reggel a vásárlókat teli polcok várják, vasárnap este fel kell tölteni azokat.
Vágólapra másolva!

Ennyi panaszt még soha nem kaptam a tescósoktól, mondta az Origónak Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Ha a munkavállalók részéről a sztrájk lehetősége megfogalmazódik, akkor kell felmérni, hogy erre mennyire van igény, és mekkora a támogatottsága – tette hozzá az érdekképviselet vezetője.

Semmi nem tiltja a vasárnap esti munkavégzést Forrás: MTI/Vajda János

A szakszervezeti vezető példaként említette, hogy ha egy áruház dolgozóinak 30-40 százaléka csatlakozik a sztrájkhoz, akkor az ellehetetlenítheti az üzlet működését.

A Tesco a szakszervezettől semmilyen hivatalos értesítést nem kapott egy esetleges sztrájk megszervezéséről – közölte az áruházlánc az Origóval.

Nehézkes a tömegközlekedés

Az új munkatörvénykönyve lehetőséget ad arra, hogy a munkaidő kezdete és vége ne ugyanarra a naptári napra essen, vagyis vasárnap este is be lehet rendelni a Tesco dolgozóit. Bubenkó Csaba a dolgozók vasárnap 21 órára történő berendelésével kapcsolatban azt mondta: Salgótarján és Ózd környékén nem tudnak bejutni a munkahelyükre az alkalmazottak. A térségben a közlekedés egyébként is nehézkes, pláne vasárnap este 21 órakor. Ha nincs olyan segítő, aki autóval be tudná vinni a munkavállalót, akkor ellehetetlenül, és fel fog mondani – tette hozzá Bubenkó Csaba.

Ózdon nehézkes lesz a vasárnap esti munkába járás Forrás: 123rf.com

A Tesco az Origóval azt közölte, minden esetben igyekeznek az adott kolléga közlekedési lehetőségeit és egyéni igényeit is figyelembe venni a beosztások elkészítésekor. Az áruházlánc a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi állásfoglalására hivatkozva azt írta, minden olyan tevékenység végezhető vasárnap, ami ahhoz szükséges, hogy az üzlet a nyitvatartási időben működni tudjon, és a vásárlókat megfelelően ki tudja szolgálni. Vagyis árufeltöltésre be lehet hívni a kollégákat már vasárnap este is, és a pékeknek is be kell menni, hogy friss kenyér legyen hétfő reggel a polcokon.

Mennyiért dolgoznak?

A vasárnapi műszakpótlékkal kapcsolatban Bubenkó Csaba hiányolja, hogy még nincs elfogadott jogszabály. Az Országgyűlés március 15-e előtt nem foglalkozik a vasárnapi bérpótlék bevezetésével. A vasárnapra bevezetendő dupla bér ügyében csak később, talán április elejére születhet jogszabály. A dolgozók nem tudják, hogy milyen pótlékot kaphatnak, ha március 15-e után vasárnap este beosztják őket árut feltölteni – tette hozzá a szakszervezeti vezető. Jelenleg a vasárnapi pótlék a munkabér 50 százaléka.

Fogalmuk sincs a dolgozóknak, hogy mennyi pénzért mennek be vasárnap Forrás: Thinkstock

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke úgy tudja, a vasárnapi zárva tartásról az Nemzetgazdasági Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium közösen dolgoznak ki egy végleges szöveget, és majd egy egyéni képviselői indítványként fogják beadni, hogy legalább "szakmailag rendben legyen." Sáling József szerint a boltok egyelőre nem küldenek el újabb embereket a vasárnapi boltzár miatt, mert kíváncsiak arra, hogyan alakul a forgalom a többi napokon. A szakszervezeti vezető szerint a vasárnapi pótlék már most túlszabályozott, és ezt most tovább bonyolítják.

El kell számolni

Másik, régóta húzódó problémát is felvetett Bubenkó Csaba. A Tesco-áruházak nyitva tartásával kapcsolatban sok dolgozó sérelmezi, hogy hiába zár be egy áruház este tízkor, az utolsó vásárló 22 óra 30 percnél hamarabb nem hagyja el a boltot. A dolgozók munkaideje 22.30-kor lejár, de csak 1 órával később tudnak hazaindulni.

Bubenkó hozzátette, a kasszában ülőknek 22.30 után kell elszámolniuk a pénzzel, a húspultban álló eladó pedig ez után kezdi a hűtőkamrába visszahordani a karajt vagy a csirkecombot. A dolgozók 11-ig, vagy fél 12-ig szinte biztosan nem tudnak hazaindulni.

Európa-szerte átszerveznek

A brit kereskedelmi üzletlánc gyenge eredményei miatt több üzletét átszervezi, egyebek között Nagy-Britanniában, Magyarországon, Csehországban is. Szlovákiában és Lengyelországban is boltokat zár be.

Magyarországon már elkezdte az átszervezést a Tesco Forrás: Táfelspicc

Nem akarnak veszteségesen működni, ezért inkább átszervezésbe kezdett a Tesco Magyarországon is. Az áruházlánc február végén csoportos létszámleépítést jelentett be. A cégen belül 150 embernek más beosztásban ajánlanak munkát, viszont 44 dolgozó állása áprilistól biztosan megszűnik.

Bubenkó Csaba az esetleges Tesco-boltbezárásokkal kapcsolatban azt mondta, egyfajta tendencia figyelhető meg Európában. Lengyelországban például hat üzletét tervezi bezárni az áruházlánc. Februárban már négy lengyel városban, Kudowa-Zdrójban, Legionowóban, Bydgoszczban és Ostrowiec Swiętokrzyskiben szintén boltokat zárt be a Tesco – írta a Rzeczpospolita lengyel napilap.