Letartóztatták a Hungária Értékpapír három vezetőjét

Vágólapra másolva!
Elrendelte három gyanúsított előzetes letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében - közölte a Budapest Környéki Törvényszék. 
Vágólapra másolva!

Koszta János szóviv az MTI-nek elmondta: a bíróság három gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett, negyedik társukkal szemben pedig - az ügyész indítványának megfelelően - lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A kényszerintézkedések elrendelésekor a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a társadalomra veszélyességére, illetve a bűnismétlés veszélyére hivatkozott a bíróság.

Vezetők csalhattak

Ahogyan arról az Origo is beszámolt, a Magyar Nemzeti Bank pénteken közölte, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél észlelt szabálytalanságok miatt csütörtök este részlegesen felfüggesztette a társaság tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez, és büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen.

Az MNB feljelentése alapján csütörtökön sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban négy embert vettek őrizetbe a rendőrök; a társaság tevékenységével összefüggésben meggyanúsítottak közül három személy esetében előzetes letartóztatást, míg negyedik társuknál lakhelyelhagyási tilalmat kezdeményezett a Pest Megyei Főügyészség. Sajtóhírek szerint a rendőrség gyanúja alapján 300 millió forintos sikkasztást követtek el a gyanúsítottak.

Ez nem nagy sztori

Binder István a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője az Origónak azt mondta, a Hungária Értékpapír Zrt.-nél történt eset nem olyan "nagy sztori, mint a Buda-Cash-ügy". Erről bővebben ide kattintva olvashat.

Csalások sora

Március 3-án az MNB bejelentette, hogy ismeretlen tettesek ellen feljelentést tettek a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-nél történt, a jegybank álláspontja szerint bűncselekmények gyanúját felvető események miatt. Az erről szóló korábbi cikkünket itt éri el.

Pénteken szintén az MNB közölte, hogy a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt csütörtök este részlegesen felfüggesztette a Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez és büntető feljelentést is tett a rendőrségen.

Felszámolják a Buda-Cash-t

A jegybank a héten visszavonta a Buda-Cash Brókerház Zrt. tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte felszámolását. A jegybank által feltárt hiányosságok, illetve a felügyeleti biztos adatai alapján a brókerház jelentős összeggel nem tud elszámolni ügyfeleinek. A brókerház ügyfeleit a Befektető-védelmi Alap kártalanítja majd. Erről bővebben ide kattintva olvashat.

Nem kattant a bilincs

A kormányfő a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában a Buda-Cash botrány kapcsán arról beszélt, hogy "nem erősíti a jogállamiságba vetett bizalmat, hogy még senki csuklóján nem kattant a bilincs, és nem tudni, hová tűnt az emberek pénze." Az erről szóló cikkünket itt olvashatja.