Induljunk ki a tipikus tárgyalóból. Hosszúkás asztal, körülötte a székek, van asztalfő, azzal szemben kivetítő, esetleg fehér tábla. A hagyomány szerint a vezető, a rangidős beosztású munkatárs ül a csúcshelyre – legalábbis Európában és angolszász területeken.
Ázsiában a szeniorok az ajtóhoz közelebb eső oldal közepén szeretnek elhelyezkedni.
De mielőtt ő megérkezik, befutnak a többiek.
Korán érkezik, még üres a szoba, minden ülés szabad. Körbejár, beleszippant a levegőbe, igyekszik felvenni a terem feng shui-rezgéseit. Megpróbál zsigerből ráérezni, melyik széket foglalja el a főnök, vagy minimum a legbefolyásosabb kolléga. Ezek után pusztán ösztöneire hagyatkozva választ egy széket. Nem ritkán ki is próbálja.
Még viszonylag új a csapatban, ezért szerény helyet választ magának, dehogy tolakszik a vezető közelébe – de ez csak mókusvakítás a részéről. Halk és rövid bemutatkozásából senki nem sejti, mire készül. A többiek néhány perc alatt el is felejtik, hogy jelen van.
Aztán megszólal. Tömören és ezúttal viszonylag hangosan, mert olyasmit mond, amiben teljesen biztos. „Remek, hogy bővül a cég, de ne felejtsük el, hogy a negyedéves jelentésből kiderül, csökkent a piaci részesedésünk. Azt hiszem, emellett nem mehetünk el.” „Én Katival értek egyet” – mondja, ha Kati megjegyzése helyes volt, de a kutya sem figyelt oda rá. Pozitivizmusa pedig egyszerűen kikezdhetetlen: „Minden fejben dől el, gyerünk, kollégák, dobjuk le béklyóinkat és merészkedjünk előre a dzsungelben! Ennek a csapatnak bármi sikerül, ha hisz magában!”
Mindez pedig képes átrendezni a terem dinamikáját. Az addig jelentéktelen és semmiféle fenyegetést nem hordozó sokadik székről kiderül, hogy cseppet sem veszélytelen. Fészkelődnek, az irányába pillantgatnak – nála van a labda, nem fél használni. Ki gondolta volna mindezt negyed órával ezelőtt.
A köztes székek egyfajta láthatatlanságot adnak. Ha két egyet nem értő fél között foglalunk el ilyen helyet, moderálhatjuk vagy tompíthatjuk a vitát. Ha nincs érdekes mondanivalónk, ha nem ismerjük a csapatot, ha túl akarunk esni az értekezleten anélkül, hogy különösebben belefolynánk, ha kifejezetten azt kívánjuk, hogy nézzenek minket levegőnek a megbeszélésen, csapjunk le egy székre, amelyik nem csúcson vagy amellett helyezkedik el, és ne engedjük át senkinek.
Kerek asztaloknál megy a leggyorsabban, a leghatékonyabban az együttműködés. Ám minél nagyobb az asztal, annál kevésbé megy mindez olajozottan és simán. A vállalkozások általában hierarchikusan épülnek fel, ez a fajta demokratikus elrendezés csak helyzetekre szól, semmiképp nem tükrözi magát a struktúrát. Az együttműködésről szóló megbeszéléseken is van hangadó ember. Minél közelebb ül hozzá valaki, annál nagyobb hatása lesz az eseményekre.
Ott, ahol a legbefolyásosabb ember ül az asztalfőn, vele szemben kiadó a második legérdekesebb hely. Ha van rendkívüli résztvevője az értekezletnek, vagy ha egy kolléga rendkívüli témával készül, ez a szék az övé. Mivel azonban a szembenállás adott, nincs kedvezőbb pozíció arra sem, hogy vitába szálljon a legfontosabb hanggal.
De a végső szó ebben is a vezetőé. Ha ő ezt nem tudja vagy nem akarja kezelni, egy mozdulattal megoldja a helyzetet. Egyetlen mozdulattal: