Vágólapra másolva!
Továbbra is keményen erősödik a dollár, az európai piacok és az OTP viszont jól teljesít ebben a környezetben. A bankpapír már 4 700 forint felett jár, rég nem látott szinteknél.
Vágólapra másolva!
  • Pattannak az európai piacok a mai kereskedésben, a DAX már 1,8 százalékos pluszban van, de még az alulteljesítő FTSE100 is képes minimális pluszra. A tegnap látott esés így nem folytatódik, bár ebben azért a dollár további gyengülésének is szerepe lehet, ami segíti az európai exportőröket.
  • 1,06 alá zuhant be ma az EURUSD árfolyama, az elmúlt negyedévekben látott trend így szinte minden eddiginél jobban felgyorsulni látszik, hétfőn még 1,09 közelében jártak a jegyzések. A dollárindex így már lassan a 100-as értéket közelíti, ami komoly fejtörést okozhat az amerikai vállalatoknak is. Egyelőre enyhe pluszokat mutatnak az amerikai határidős indexek, bár a tegnapi megcsúszás után nem annyira meglepetés egy kisebb korrekció.
  • Ma is remek formában van az OTP árfolyama, közel 4 milliárd forintos forgalom mellett 4 700 forint felett jár az árfolyam, amivel a BUX indexet is húzza. Ezzel a 2011 nyara óta tartó csökkenő trendvonalat is látványosan áttörte a 2,6 százalékkal erősödő OTP, ami igen kedvezőnek számít.
  • A többi nagyobb papír is emelkedésre képes, de ennél azért valamelyest visszafogottabb mértékben, 0,3-1,6 százalékosak a pluszok. A BUX index ezzel már a 18 600 pontos szintet támadja, és 1 százalékos pluszban jár. A forint ezzel együtt 304,4 közelében mozog az euróval szemben a jó hangulatban, míg az USDHUF 287,4-nél található.
  • A márciusi inflációs számok után dönthet majd az MNB monetáris tanácsa az esetleges kamatpálya módosításról, derült ki a jegybank legfrissebb közleményéből.
  • Jó formában van a Wizz Air (London: WIZZ) az elmúlt napokban, az árfolyam ma már 13,32 fontig emelkedett, így az ötödik egymást követő napot emelkedhet a részvény, több mint 4 százalékos pluszt bemutatva. A cégről bővebben ezen a linken találhat több elemzést.
  • Pluszban nyithat ma a ShakeShack (NYSE: SHAK), ezzel folytathatja a tegnap is látott jó teljesítményét. Az étteremlánc zárás után teszi közzé negyedéves gyorsjelentését. A hamburgeres cégről itt olvashat bővebben.
  • 2 200 dolgozójától válik meg az Ericsson (Stockholm: ERICB) profitabilitása növelése érdekében. A vállalat vezetői tavaly novemberben jelentettek be egy hatékonyságnövelő programot, aminek célja az éves költségek 9 milliárd svéd koronával való csökkentése. A jelenlegi leépítés is ennek a programnak a része, amely csak a svédországi munkavállalókat érinti. A vállalat papírjai közel 2 százalékot emelkedtek a mai kereskedés alatt.
  • Közel 4 százalékot emelkedett a nap folyamán a svájci Adecco (Svájc: ADEN) részvényárfolyama a vállalat ma publikált gyorsjelentésében közölt biztató eredményeknek köszönhetően. A világ legnagyobb munkaerő-közvetítőjeként számon tartott vállalat 6 százalékos profitnövekedést ért el legutóbbi negyedévében, amivel az elemzői várakozásokat is felül tudta múlni (tény: 185 millió euró, várt: 167 millió euró). Az eredményeket jelentősen segítette a cég egyre nagyobb erősödése az Egyesült Államok piacán.