Az internetadó helyett itt a vasárnapi boltzár

CBA vasárnapi nyitvatartás
CBA vasárnapi nyitvatartás
Vágólapra másolva!
A KDNP 2010 óta próbálkozott a kötelező szünnap bevezetésével, de a Fidesz szerint eddig nem állt rá készen a magyar gazdaság. A szakmabelieknek a mai napig vannak kétségeik. A vasárnap életbe lépő törvény a lehető legszűkebbre veszi azoknak a boltoknak a listáját, amelyek kinyithatnak. Az utolsó napokban dőlt el, hogy a budapesti belváros és a történelmi borvidék üzletei is lehúzzák a rolót. Úgy néz ki, hogy még a benzinkutakon üzemelő üzletek sem ússzák meg. A törvényalkotói igyekezet ritkán ilyen alapos: szinte minden kiskaput bezártak.
Vágólapra másolva!

Már a kormányváltás évében felmerült a kötelező vasárnapi szünnap ötlete. Sőt a KDNP már a kormányváltás évére várta, hogy megszavazza a parlament. Egyébként az a javaslat sokkal enyhébb volt a mostani törvénynél. Akkor még 12 vasárnapon engedték volna a kereszténydemokraták, hogy kinyissanak az üzletek.

Ráadásul teljes mentességet kaptak volna a 280 négyzetméternél kisebb üzletek, ami sokkal kedvezőbb lett volna a kis boltokkal működő CBA és Coop láncoknak. Akkor a Fidesz úgy vélte, a magyar gazdaság még nem elég erős ahhoz, hogy a vasárnapi zárva tartás miatt kieső fogyasztást el tudja viselni.

Már 2010-ben is felmerült a boltzár Fotó: Bielik István - Origo

Nem jó ötlet – mondta Varga Mihály, és megszavazta

Tavalyig senki se vette komolyan a KDNP-t. November 3-án Varga Mihály a Hír TV-ben mondta, hogy szerinte nem jó ötlet a szünnap. Ám a kormány beállt a javaslat mögé, és a miniszter is megszavazta. Annak ellenére, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint is elbocsátásokkal jár majd a boltok vasárnapi zárva tartása. A Google Trendsen jól látszik, hogy a kormány akkor kezdte támogatni a javaslatot, amikor egy másik fronton visszavonulót volt kénytelen fújni. Akár azt is feltételezhetnénk, hogy csak azért valósulhatott meg egy nemzetgazdasági szinten káros elképzelés, mert a kormány el akarta terelni a figyelmet az internetadó elvetélt ötletéről.

Jöhetnek az elbocsátások

A legtöbb bolt megpróbálkozik a nyitvatartási idő meghosszabbításával. Sokan ezt elvetélt ötletnek tarják, mondván, kevesen akarnak majd munka után vásárolni. Ha a forgalom elmarad a várakozásoktól, akkor a boltok kénytelenek lehetnek egyre több alkalmazottat elbocsátani. Ha máshol találnak munkát a felesleges eladóknak, akkor a szektor munkafelszívó képessége csökken. Nemzetgazdasági szinten ez nem sokban különbözik az elbocsátásoktól, de láthatatlan maradhat. A hosszabb nyitva tartás nem feltétlenül jobb a dolgozóknak, mint a vasárnapi szünnap. A dolgozók valós munkaideje nem változik, de elveszítik a vasárnapra járó bérpótlékot.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint is lehetnek elbocsátások Fotó: Bielik István - Origo

A vásárlóknak sem mindegy

Az utolsó szabad vasárnapon kérdeztük meg a budaörsi Tesco és Decathlon vásárlóit. Nagyjából ugyanannyian támogatták valamilyen formában és tartották hülyeségnek a vasárnapi boltzárat. A fenti érvek ellenére sokan hiszik úgy, hogy a kereskedelmi dolgozók érdeke a kötelező pihenőnap. Mások egyszerűen azzal érveltek, hogy régen se volt nyitva semmi a hét utolsó napján, mégis túlélték valahogy.

A felmérés szerint a legtöbben ellenzik Forrás: Ipsos

A Ipsos felmérése szerint azonban többen vannak, akik nem támogatják a törvényt. A megkérdezettek negyede vásárolt eddig vasárnap, de ez nem zárta ki azt sem, hogy családjával is elegendő időt töltsön. Az felmérésben részt vevők több mint 57 százaléka tett így eddig is.

Nincs kivétel

Talán ki lehet jelenteni, hogy kevés olyan törvény született eddig, amin ennyire alaposan betömködték volna a kiskapukat és lyukakat. Külön módosítóval gondoltak a Metro áruházra. Hiába végez nagykereskedelmi tevékenységet is, a törvény szerint kiskereskedelmi egységnek számít, így zárva kell lennie. A világörökségi területek sem lesznek kivételek, mint sokáig hittük. A kormány ezen is változtatna, és a pesti belváros és a tokaji borvidék sem ússza meg.

A világörökségi területeken sem lesz nyitva egy nagyobb üzlet sem Forrás: MTI/Origo

Nem olyan egyértelmű a helyzet a házhozszállítással, de úgy tűnik, hogy ez is teljesen megszűnik majd vasárnap. A benzinkutakon üzemelő boltok csak akkor nyithatnak ki, ha az üzemagyagot is ott adják el.

Csak a 200 négyzetméternél kisebb boltok lehetnek nyitva akkor, ha a tulajdonos vagy egy családtagja hajlandó a pult mögé állni. A magyar jogi szabályozás miatt itt is lehetnek furcsaságok, hiszen az élettárs nem számít családtagnak, így nem is kérhetjük meg, hogy dolgozzon a boltban vasárnap.

Olvasóink jelzése alapján elkészítettük a vasárnap is nyitva lévő boltok listáját. Kerüljön fel a térképre! Továbbra is várjuk azoknak a boltoknak a jelentkezését, amelyek ki tudnak nyitni vasárnap március 15. után is. A jelentkezéshez kattintson ide!

Ahol mégis kinyithatnak

A boltok pályaudvarokra költözése is felmerült, mert az itt lévő üzletekre továbbra sem vonatkozik a törvény. A valóságban azért nehéz elképzelni, hogy bármelyik nagyobb üzletlánc hajlandó lenne költeni egy olyan beruházásra, aminek értelmét egy tollvonással akármikor keresztülhúzhatja a kormány.

Vasárnap is nyitva lesz a CBA boltja a Fény utcai piacon Fotó: Polyák Attila - Origo

Hasonló a helyzet a piacokkal is. A Fény utcai piacon például azért maradhat nyitva a CBA, mert rájuk sem vonatkozik a törvény. De ez is csak egy bolt, még azt sem lehet állítani, hogy egy országos láncnak ez túl nagy könnyebbségnek számítana. A Fény utcai piactól pár lépésre, a Mammut bevásárlóközpontban üzemelő Spar viszont nem tarthat nyitva vasárnap.

A SPAR boltjában már kihúzták a vasárnapot a nyitva tartási tábláról Fotó: Polyák Attila - Origo

Érdeklődtünk a CBA kommunikációs igazgatójánál, hogy a piacokon lévő boltok nyitva tartását engedélyező szabály hány üzletüket érinti, de Fodor Attila nem tudott még pontos számot mondani, mert a franchise-rendszerben működő hálózat érintett boltjai egyedileg dönthetik el, élnek-e a lehetőséggel. A CBA-nál összesítik az adatokat, pontos számot jövő héten lehet mondani - tette hozzá.

Fodor Attila arról is beszélt, hogy bár a piaci boltokat érintő szabály nyilvánvalóan könnyebbség a CBA-hlózat érintett boltjai számára, de a másik, minap felröppent változtatási szándék viszont szűkíti a kedvezményezett boltok körét. A héten derült ki ugyanis, hogy a világörökségi területeken található boltokra is vonatkozhat majd a vasárnapi boltzár, pedig eddig ezek mentességet élveztek.

Ki nyer az egésszel?

Bár a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló Coop és a CBA üdvözölte a törvényt, nehéz elképzelni, hogy nyertesei lehetnek a változásoknak. Ha a szűkre szabott nyitva tartás valamerre tolja a vásárlókat, akkor az az online rendelés lehet. Ha a boltba nem is hajlandó lemenni valaki este 8-kor, otthon biztosan vár a friss árura. Ezen a területen pedig ezeknek a hálózatoknak nagy lemaradása van több áruházzal szemben is.

Utolsó roham szombaton

Mivel vasárnap már nem mehetnek vásárolni, sokan szombaton rohamozták meg a szupermarketeket. Hatalmas volt a tömeg például a Szentendrei úti Auchanban is. Parkolóhelyet sem volt könnyű találni.