Egy könyvvizsgáló a kapocs a bedőlt brókercégek között

Vágólapra másolva!
Egy könyvvizsgáló a közös kapocs a Buda-Cash, a Hungária Értékpapír Zrt. és a DRB Bankcsoport botrányban az MNB szerint. Mivel az MNB kevesebb ellenőrzést folytat, könyvvizsgálók felelőssége fokozott a kötvénykezelő cégek ügyeiben.
Vágólapra másolva!

Ugyanaz a könyvvizsgáló készített mérlegeket a Buda-Cashnak, Hungária Értékpapír Zrt.-nek és a DRB Bankcsoportnak - nyilatkozta Windisch László, az MNB felügyeleti alelnöke a figyelo.hu-nak. Az alelnök nem nevezte me a könyvvizsgálót.

Nem rendszerszintű zavar

Windisch László elmondta, a könyvvizsgálónak komoly felelőssége van a kötvényprogramok esetében, itt ugyanis az MNB felügyeleti jogköre kizárólag a kibocsátási tájékoztatókra és a jogszabályban előírt tájékoztatási kötelezettségek betartására korlátozódik. Emiatt az MNB által tervezett törvénymódosító indítványban szerepel a könyvvizsgálók felügyeletének szigorítása is.

Szerinte egyébként a pénzügyi rendszer működésében nem keletkezett zavar, csak néhány, egymástól elszigetelt cégnél elkövetett súlyos visszaélésről van szó, nem rendszerszintű kockázatról. "A tőkepiaci szektorban több mint 125 felügyelt cég van, ebből van dolgunk hárommal" - mondta.

Évente egy ellenőrzés

Az MNB alelnöke szerint ennek ellenére, a hasonló visszaélések kiszűrées miatt változtatni kell az ellenőrzések gyakoriságán is, hogy évente sor kerüljön egy olyan vizsgálatra, ami a legfontosabb kérdést meg tudja válaszolni: megvan-e az emberek pénze, vagy nincs. Szigorítani kell a vezető tisztségviselők felelősségén is, a jelenlegi 20 millió forintos büntetési limitet meg kell emelni.

Hasonló törvényjavaslatot dolgoz ki a Nemzetgazdasági Minisztérium is, de az ő javaslatukban három évenként lenne ellenőrzés.