Rájár az uniós rúd a magyar kormányra

2015.03.14. 13:14

Elbukhat a paksi bővítés, mert Brüsszel ugyan nem blokkolta a beruházást, de az egyoldalú - az oroszoktól történő - fűtőanyag-beszerzés miatt a szerződést nem is hagyta jóvá az Európai Bizottság. A reklámadót is vizsgálja Brüsszel. A Quaestor csődöt jelentett, aztán felfüggesztették az engedélyét, házkutatást tartottak a székházában. A Buda-Cash-ügyben hárman előzetes letartóztatásba kerültek, a jegybank elmondta, hogy mentek a csalások a brókercégeknél. Világörökségi területeken sem nyithatnak ki a boltok vasárnap, a boltzár március 15-től élesedik. Újra drágultak az üzemanyagok. Ez volt a héten a gazdaságban.

Nincs veszélyben a Paks II. beruházás, de ehhez olyan megoldást kell keresni a fűtőanyag beszállítására, amelyet az Európai Bizottság elfogadhatónak tart, ezért kell változtatni a bővítéssel kapcsolatos három szerződés közül a fűtőanyagokról szólón, de a másik két megállapodás rendben van - így árnyalta Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős kormánybiztos azt a szerinte hamis képet, amit a Financial Times cikkéből lehetett kiolvasni. Azt Brüsszel is cáfolta, hogy blokkolnák a bővítés egészét.

A fűtőanyag, az a baj

Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős szóvivője az Origo megkeresésére írásos válaszában azt közölte: Brüsszel nem blokkolja a paksi atomerőmű bővítését. A testület a múlt héten döntött a beszámolóról, amelyben azt vizsgálták, a paksi atomerőmű bővítése megfelel-e az Euratom szerződésben foglaltaknak. Az Euroatomnak eszerint jogában áll, hogy részt vegyen a fűtőanyag-beszerzésekben, amit Paks esetében kizárólag az oroszok intéznének. Ezért nem írta alá a szerződést, és ezt a döntést hagyta jóvá az Európai Bizottság.

A paksi atomerőmű vezérlőközpontjábanForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ez a döntés volt az, amit a Financial Times úgy adott hírül csütörtökön, hogy az Európai Unió nemet mondott a Magyarország és Oroszország között létrejött 3000 milliárd forintos beruházással létesülő atomerőmű építésére vonatkozó megállapodásra. Giró-Szász András államtitkár ezt cáfolta, Navracsics Tibor biztos viszont megerősítette, bár utólag azt mondta, félreértették őt, mert nem a teljes beruházás blokkolását erősítette meg, hanem, hogy a bizottság az orosz-magyar szerződés fűtőelem-beszerzésre vonatkozó részének egyes elemeit kifogásolta.

A reklámadó, az is baj

Brüsszelnek nem csak a paksi bővítéssel van baja, az Európai Bizottság úgynevezett mélyreható vizsgálatot indított a Magyarországon tavaly nyáron bevezetett reklámadó miatt. A bizottság a vizsgálattal arra akar fényt deríteni, hogy a reklámadó hatályos szabályozása összhangban áll-e az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokkal.

És a pánik is baj

Csődeljárást kezdeményezett magával szemben a Quaestor Financial Hrurira Kft. A cég indoklása szerint a Buda-Cash-botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését A kialakult pánik során ügyfeleik olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a Quaestor Csoport likvid pénzügyi eszközeit.

A Quaestort is elérte a brókerbotrányForrás: MTI/Kovács Tamás

Felügyeleti biztost rendelt ki

Ezután részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét a Magyar Nemzeti Bank. A Budapesti Értéktőzsdén is felfüggesztették a Quaestor kereskedési jogát, a jegybank felügyeleti biztost rendelt ki a céghez.

Átkutatták a székházat

Házkutatást tartottak a Quaestor cégcsoport budapesti székházában március 11-én, szerda délután. Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató és a dolgozók együttműködtek a hatóságokkal. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást indított csalás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, e nyomozás keretében hajtott végre házkutatásokat a rendőrség.

Nincs kártérítés

A kibocsátói kockázatra nem terjed ki a Befektető-védelmi Alap biztosítása, vagyis a Quaestor Financial Hrurira Kft. csődje miatt az Alap nem fizet kártérítést a társaság által kibocsátott kötvények tulajdonosainak. Különösen, hogy a Quaestor nem tagja az Alapnak.

Van kártérítés

A DRB bankcsoport betétesei jobban jártak, a bankok felszámolása után az Országos Betétbiztosítási Alap 73 ezer ügyfél számára fizet kártalanítást, első körben 103 milliárd forint értékben. A 64 ezer magánszemély közül 22 558 (100 ezer forint alatti megtakarítással rendelkező) ügyfélnek keddtől kézbesíti a Magyar Posta a kártalanítási összeget.

A Quaestor kötvénytulajdonosainak nincs kártérítésForrás: MTI/Kovács Tamás

Így esett a bűneset

A Questor valószínűleg több kötvényt adott el, mint lehetett volna, 150 milliárd forintnyival. A Buda-Cashnél fiktív számlákon kereskedtek az ügyfelek értékpapírjaival, az ügyfelek tudta és megbízása nélkül. 100 milliárd forinttal nem tudnak elszámolni. A Hungária Értékpapírnál szintén hozzányúltak az ügyfelek befektetéseihez, tájékoztatta a parlament gazdasági bizottságát Windisch László, az MNB alelnöke.

A Népszabadság úgy értesült, a legfelsőbb szinten menedzselték a Buda-Cashnél azokat a fiktív ügyleteket, amikkel a hatalmas veszteségeket leplezték el. Karácsony Miklósnak hívták azt a fiktív személyt, akit az illegális tranzakciókhoz felhasználtak.

Ugyanaz a könyvvizsgáló készített mérlegeket a Buda-Cashnek, Hungária Értékpapír Zrt.-nek és a DRB Bankcsoportnak, nyilatkozta Windisch László. Az alelnök nem nevezte meg a könyvvizsgálót.

Rács mögött

Hétfőn a rendőrség őrizetbe vett négy embert a Buda-Cash-ügyben, öten szabadlábon védekezhetnek. Az egyik őrizetbe vett Tölgyesi Péter, a Buda-Cash Brókerház felfüggesztett vezérigazgatója. Őt és társait hatvanmilliárd forintos csalással gyanúsítják.

Kedden aztán három gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését indítványozta az ügyészség ugyanebben az ügyben, csalás minősített bűntettének, valamint a számvitel rendje megsértése minősített bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Többen előzetesbe kerültek a Buda-CashtőlForrás: MTI/Sallmayer Gábor

Valakinek fizetni kell

A jegybank által kirendelt felügyeleti biztos keddig adott időt a Buda-Cash ügyfeleinek arra, hogy befizessék a svájci frank árfolyamváltozása miatt elszenvedett veszteségüketDióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) elnöke szerint jogsértő lehet a felügyeleti biztos felszólítása. Ha a befektető stop-loss megbízást állított be előre a rendszerbe, ami nem ott teljesült, ahol kellett volna, akkor a keletkezett veszteség teljes mértékben a befektetési szolgáltatóé, vagyis a Buda-Cashé, nem pedig az ügyfélé.

Do you speak English?

Az International House nyerte el azt a közbeszerzést, amelyet a Magyar Nemzeti Bank írt ki általános és munkahely-specifikus nyelvi képzések szervezésére és lebonyolítására. A cég a rendelkezésre álló keretösszeg, azaz a nettó 24,99 millió forint kimerüléséig, de legfeljebb december 31-ig tart angolórákat a jegybank dolgozóinak.

Duplán jeles nap lesz március 15.

A hét utolsó napja március 15-e, ami újra bevonul a magyar történelemkönyvekbe: ezúttal azzal, hogy ezen a napon lép életbe a boltok vasárnapi nyitva tartását tiltó törvény. A tiltás még szigorodott egyet szerdán, a kormányülésen eldőlt, hogy a világörökségi területeken lévő kereskedelmi egységek sem tarthatnak nyitva vasárnaponként.

Március 15-e, a vasárnapi boltzár napjaFotó: Tuba Zoltán - Origo

 

A kétharmad ereje

Az Ipsos friss felmérése szerint a magyar lakosság a vasárnapokat jellemzően otthon tölti, de közel negyedük a hét utolsó napjára ütemezte eddig az élelmiszer- és háztartási cikkek beszerzését. A felnőtt lakosság több mint kétharmada nem ért egyet a kötelező vasárnapi zárva tartással.

Jótanácsok a kormánynak

A Tesco hírlevélben tájékoztatta vásárlóit, hogy március 15-e után nem lesz házhoz szállítás vasárnaponként. Az Auchan idén elindítja az e-boltját, kirúgásokat nem terveznek. A Spar meghosszabbítja üzletei nyitva tartását, és adott néhány tippet a kormánynak, hogy hogyan lehet a kereskedelemben dolgozók érdekeit még védeni.

Már nem is olyan olcsó

Vasárnap többé nem lehet boltba menni (vagy legalábbis csak nagyon kevésbe), és lassan újra megéri tömegközelekedéssel intézni a bevásárlást. Emelte 4 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj árát szerdán a Mol. Az emeléssel a 95-ös benzin átlagára 362-363 forintra, a gázolajé 374-375 forintra nőtt. A benzin ára tavaly szeptember és 2015. január között mintegy 100 forinttal csökkent, az utóbbi egy hónapban ugyanakkor fokozatosan több mint 30 forinttal emelkedett. A gázolaj ára február eleje óta szintén több mint 20 forinttal lett magasabb.