Múzeumba is mehetnek stadionjeggyel a focidrukkerek

Vágólapra másolva!
Múzeumokba is be lehet menni a focimeccsre vásárolt jegyekkel. A gesztussal a vandál szurkolóknak is üzentek.
Vágólapra másolva!

A firenzei és római polgármester közös kezdeményezése nyomán ingyen látogathatják a két város múzeumait azok, akik jegyet váltottak a csütörtök esti Fiorentina-AS Roma meccsre. A tegnapi, egyébként döntetlennel végződő meccs napján mintegy száz firenzei és római szurkoló élt a lehetőséggel, és meglátogatta a Firenze egyik jelképének számító Palazzo Vecchio reneszánsz palotáját. A szurkolókat maga Dario Nardella firenzei polgármester vezette végig a termeken.

Egy hetes akció

A két város úgy döntött, a stadionjegyekkel még egy hétig ingyen látogathatóak lesznek a római múzeumok is, a két csapat szurkolói többek között ingyen tekinthetik meg a Capitoliumi Múzeumokat is. Egy hét múlva lesz ugyanis a csütörtöki meccs visszavágója.

Műemléket vertek szét szurkolók

A kezdeményezés előzménye egy februári eset: az Európa Liga februári fordulójában a holland Feyenord játszott a római csapat ellen, amikor is a holland drukkerek egy csoportja sörösüvegekkel és dobozokkal dobálta meg a Spanyol-lépcsőnél álló 17. századi szökőkutat. A műemlék több mint száz ponton sérült meg. A kútban okozott kárt 1,2 millió euróra (több mint 360 millió forintra) becsülték.

"A szurkolás és a művészet tisztelete nem mond ellent egymásnak. Ezzel a kezdeményezéssel akarjuk feledtetni a barbár rongálást, melyet Feyenoord szurkolói követtek el Rómában" - hangoztatta Ignazio Marino, Róma főpolgármestere.