Pénzgyárrá válhat a Disney

dollár pénz siker befektetés megtakarítás ötlet öröm deviza
Vágólapra másolva!
A Disney nem csak a filmrajongókat kápráztatta el csütörtöki éves közgyűlésén, de befektetőinek jó hírekkel szolgált. Erre pedig a Disney részvényei hatalmas raliba kezdtek, és tovább folytatják évek óta tartó emelkedési sorozatukat.
Vágólapra másolva!

Egy átlagos cég közgyűlése nem szokott túlzott izgalmakat tartogatni, de azt tudjuk, hogy a Disney nem egy szokványos vállalat. Ez pedig most is bebizonyosodott. Olyan, mindenki számára érdekes csemegéket tartogatott a szórakoztatóipari óriás, mint a következő Star Wars-filmek bemutatóinak dátuma, vagy azt, hogy készítenek folytatást a nagysikerű Jégvarázs animációhoz, de a május 1-én mozikba kerülő új Bosszúállókból is levetítettek egy hosszabb részletet.

Forrás: InterCom

A Jégvarázsos bejelentés pedig igencsak megmozgatta a Disney árfolyamát is, hiszen a részvények több mint 4 százalékot emelkedtek, ezzel pedig új történelmi csúcsot értek el 107 dollárnál. Hogy miért jöttek lázba ettől a részvényesek? Hát azért, mert a Jégvarázs a valaha volt legtöbb jegybevételt hozó animációs film lett több mint 1,2 milliárd dollárt kasszírozva világszerte, de minden filmet egybevéve is az ötödik helyen áll. Ráadásul ez csak a mozis bevételeket jelenti, de a különböző figurákból, és egyéb filmes tartalmakból származó bevételek szintén jelentősek.

Forrás: FórumHungary

Nem véletlen, hogy a szintén tőzsdén forgó nagy játékgyártók árfolyamai is megugrottak a Jégvarázzsal kapcsolatos bejelentésre. A Mattel árfolyama szintén több mint 4 százalékot emelkedett, hiszen a cég a legnagyobb gyártója a Jégvarázs-babáknak és játékoknak. A Hasbro részvénye pedig megfordította kezdeti mínuszait, köszönhetően annak, hogy 2016-tól ő örökli a Jégvarázs-babák gyártását a Matteltől.

A Disney ráadásul külön Jégvarázsos tematikákat is létrehoz élményparkjaiban, amelyek szintén komoly bevételeket termelhetnek. Így nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban gyakorlatilag nem tudott hibázni a cég a profit és bevételszámokat tekintve.

Hasonló, sőt inkább nagyobb bevételeket remélnek az újra indított Star Warstól is. Azt már eddig is tudtuk, hogy a hetedik rész, Az ébredő erő idén decemberben érkezik, de most az is hivatalos lett, hogy a nyolcadik film 2017 májusában kerül majd az amerikai mozikba, míg a különálló Star Wars-film, „Rough One” címmel 2016 decemberében érkezik.

Az is magától értetődőnek tekinthető, hogy Star Wars-elemeket is beépítenek élményparkjaikba, ami szintén bevonzhatja majd a rajongókat a Disney-parkokba. Ha pedig még hozzávesszük, hogy a Marvel filmjei (Bosszúállók, Vasember, Thor, A galaxis őrzői) is a Disneyt gazdagítják elsősorban, nehéz azt mondani, hogy a horizonton lenne egy szűkösebb időszak.

Persze a felfokozott várakozásokból már bőven beárazhattak az elmúlt időszak a befektetők, hiszen például csak 2014-ben már több mint 20 százalékot emelkedett a részvény árfolyama.
Mindenesetre az Investor Trader ügyfelei Disney részvényesekké is válhatnak, ha szeretnének részesülni a cég sikereiből.

Forrás: Investor.hu, AmiBroker