Vágólapra másolva!
A dollár ereje nyomás alatt tartja az eurót, és a nyersanyagokat is, miközben az európai piacok valósággal hasítanak.
Vágólapra másolva!
  • 12 000 pont felett jár ma a DAX index, amivel ismét történelmi csúcsot döntött a német részvényindex. Egész Európában jó a hangulat, köszönhetően az EKB-nek, és az euró gyengülésének. Év eleje óta a vezető nyugat-európai piacok így már 3-23 százalékos emelkedést értek el. Közben az amerikai részvények ma végre emelkedéssel nyithatnak, 0,3-0,4 százalékos pluszokat mutatnak a határidős indexek.
  • Az euró változatlanul gyengélkedik, leginkább a dollárral szemben. A jegyzések 1,054 közelében mozognak, amire utoljára 2003 áprilisában volt példa. A dollár erejét jól mutatja, hogy a dollárindex továbbra sem tágít a 100-as szint közeléből. Változatlanul a Fed két napos ülése, és a kamatdöntés lehet majd a fő katalizátor az előttünk álló napokban.
  • Az olaj is nyomás alatt van, a WTI 44, a Brent pedig 54 dollár közelében mozog. A legfrissebb hír, hogy az OPEC szerint az amerikai kitermelés már év végétől csökkenésbe kezdhet, holott korábban még 2018-ban várta ezt legkorábban az OPEC. Az olaj mellett az arany is szenved, 1 155 dollár alá csúszott vissza a nemesfém, főként a dollár ereje miatt.
  • A forint ezzel jó erőben van ma, az euróval szemben ismét 303,4 közelébe jutott vissza, ahonnan az utóbbi napokban többször is felpattant már az árfolyam. Technikai szemmel fontos lehet majd figyelni a szint alakulását, mivel így akár nagyobb forinterősödés is bekövetkezhet az EURHUF támaszainak törése esetén.
  • Csordogál a kereskedés ma a magyar tőzsdén, egyik nagypapír esetében sincsenek nagyobb elmozdulások, ráadásul a forgalom is igen alacsony, mindössze 1,3 milliárd forintos. A BUX ebben a jó piaci hangulatban így nem tud erősödni, továbbra is 18 700 pont alatt mozog.
  • Pénteken zárás után kerül majd sor a CECE-index átsúlyozására, ami a szerdai záróárak alapján történik majd. Ennek értelmében a PannErgy, az Appeninn, és az Alior Bank is kiesik majd az indexből, míg a Komercni Banka, és az Erste súlya jelentősen növekedhet. Új tagként a Vienna Insurance Group kerül majd be, 2,9 százalékos súllyal.
  • A Madison Square Garden (Nasdaq: MSG) vezérigazgatója, Tad Smith veszi át a Sotheby’s (NYSE: BID) vezetését William Ruprechttől. Smith március 31-én kezdi meg a munkát új helyén, ami természetesen a korábbi pozíciójának feladását is jelenti. Az aukciós ház már hónapok óta állt a részvényesek nyomása alatt a vezető leváltása miatt. A hír hatására egyik cég papírjai sem mutattak nagyobb mozgást piacnyitás előtt.
  • Eladja a General Electric (NYSE: GE) ausztráliai és új-zélandi fogyasztási hitelezéssel foglalkozó üzletágát. Az egységet, ami hitelkártyákat gyártott és személyi kölcsönöket folyósított, a Varde Partners-t és a Deutsche Bankot is magában foglaló befektetői csoport veszi meg egy 6,3 milliárd dollár értékű megállapodás keretében. A lépés egybevág vállalat vezetőségének azzal a céljával, hogy a GE Capitaltól való függőségének csökkentésék, ezzel együtt pedig a profit legalább háromnegyed részét a repülőgép hajtóművek gyártását és orvosi képalkotást is magában foglaló ipari termelés nyújthassa.
  • A végéhez közeledik a gyógyszeripar egyik nagy felvásárlási csatája, a Valeant Pharmaceuticals (NYSE: VRX) ugyanis 11,1 milliárd dollárért venné meg a Salix (Nasdaq: SLXP) nevű társaságot. Ez részvényenként 173 dollárt jelent, ami meghaladja az Endo International 172,5 dolláros ajánlatát, az ügyhöz közeli források szeirnt pedig ezt el is fogadhatja a Salix, írja a Marketwatch.
  • Már 5 százalékos mínuszban áll a Lafarge (Párizs: LG) árfolyama, köszönhetően a Holcim (Zürich: HOLN) tegnapi levelének. A befektetők tehát igen rosszul fogadják, hogy a vártnál akár kisebb is lehet az új cégben majd a részesedés, a francia papír pedig az egyik leggyengébben szereplő nyugat-európai részvény a mai kereskedésben.