Vágólapra másolva!
A Honvédelmi Minisztérium mintegy 850 millió forintért adott el árverés útján tizenkét honvédségi ingatlant. 
Vágólapra másolva!

Az év elején indult nyilvános árverésen az ingatlanok között értékes gárdonyi, siófoki, budapesti és hajdúszoboszlói épületek, üdülők, illetve telkek is voltak - írja a Magyar Nemzet.

A forgalmazással és befektetéssel foglalkozó cégek mellett vásároltak a honvédségi vagyonból magánszemélyek is, akik viszonylag jó - több esetben kikiáltási - áron jutottak hozzá a kiszemelt ingatlanhoz.

A tárca vezetője Hende Csaba 2011-ben titkárságvezetőjével kettesben utazott Párizsba az ottani október 23-i ünnepi Liszt-koncertre. A minisztérium fejenként 125 932 forintnyi szállásköltséget számolt el. Az Együtt lemondatná a minisztert. Ide kattintva elolvashatja a részleteket.