Offshore cégek is érintettek a brókerbotrányban

Buda-Cash Brókerház
A lavina elindítója
Vágólapra másolva!
Nagyobb lehet a brókerbotrány háttérbázisa, mint ami első ránézésre látszik. Legalábbis erről tanúskodik az tény, hogy az érintett cégek tulajdonosainak és vezetőinek több száz egyéb, köztük offshore és magyar cégben van érdekeltségük.
Vágólapra másolva!

A brókerbotrányban érintett három csoport, a Buda-Cash, a Hungária és a Quaestor egymástól független csoportosulásnak tűnik az adatok első körös elemzése után, azonban a vizsgált cégek csoporton belüli kapcsolatrendszere rendkívül összetett. A tulajdonosok és a vezetők általában több cégben is érdekeltek, a cég–cég közötti tulajdoni jogviszonyok a könyvvizsgálói átfedésekkel pedig már igazi érdekességeket jelentenek, derül ki az Opten cégadatbázis elemzéséből.

Összetett cégbirodalom

Az összetett cégbirodalomban érdemes a közvetett tulajdonosi láncon kapcsolódó, azaz végső tulajdonosokat szemügyre venni, áll az Opten közleményében. A csoportok végső tulajdonosi listáján olyan magánszemélyek is megtalálhatóak, akik nincsenek a közvetlen tulajdonosok között, illetve fellelhetőek külföldi címmel rendelkező magánszemélyek és cégek is:

Csoport

Végső tulajdonos

Érdekeltség / cím

BUDA-CASH

Dr. Földvári Attila

HUN

Dr. Georgi Kornél

HUN

Dr. Oláh István

HUN

Duna Holding Corporation

Seychelles Köztársaság

Duna Holding Corporation

Panamai Köztársaság

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata

HUN

Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

HUN

Georgi-Földvári-Oláh Ügyvédi Iroda

HUN

Gyarmati János

Fülöp-szigeteki Köztársaság, HUN

HIGHSMITH Consulting Inc.

Seychelles Köztársaság

Horváth Krisztina

HUN

Illés András

HUN

Józsa Gyöngyike

HUN

Kulcsár Zsolt Sándor

HUN

Lakatos László

HUN

Mészáros József

HUN, DE

Németh Tamás Ákos

HUN

Pál Gyula

HUN

Pintér Zoltán

HUN

Pullington Holding Ltd.

Seychelles Köztársaság

Schönstein Angéla

HUN

Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete

HUN

Tölgyesi Péter

HUN

Tölgyesiné Szamosi Andrea

HUN

Varga Péter

HUN

Vargáné Magyar Mónika

HUN

Végh László

HUN

BAISLEY MANAGEMENT Ltd. (2014.11.25-ig)

Ciprusi Köztársaság

ZALMAN ACQUISITIONS Ltd. (2013.06.11-ig)

Ciprusi Köztársaság

HUNGÁRIA

Kecskés Lászlóné

HUN

Seres István

HUN

QUAESTOR

INSULA Management Establishment

Liechtensteini Fejedelemség

Tarsoly Csaba István

HUN

Tarsolyné Rónaszéki Erika

HUN

A kapcsolatrendszert tovább bonyolítja, írja az Opten, hogy a végső tulajdonosok összességében 176 egyéb hazai cég felett rendelkeznek közvetett tulajdonjoggal, ezen cégek pedig összesen 33 milliárd éves árbevételt regisztráltak 2013-ban.

Offshore cégek is vannak a tulajdonosi lánc végén Forrás: MTI/Sallmayer Gábor

Elvész a bizalom

A brókerbotrány egyik legsúlyosabb következmény a befektetői bizalmi helyzet visszaesése lesz, írja az Opten. Az amúgy is fejletlen befektetői kultúrával rendelkező Magyarországon a biztonságosabb papírok felé fognak fordulni a megtakarítók, ami likviditási és finanszírozási problémákat okozhat a kockázati tőkepiacon. A beruházási hajlandóság visszaesése pedig erősen rontja az ország versenyképességét. A bizalmi helyzet romlásának további mellékhatásai lehetnek, hogy a tőke a kisebb pénzintézetek felől a nagyobbak felé vagy az országhatáron kívülre fog áramolni.

Felszámolási hullám indulhat

A mostani felszámolási és csődeljárásoknak minden bizonnyal komoly hosszú távú negatív következményei lesznek, vélik az Opten elemzői. A legintenzívebb hatás az érintett cégek mikrokörnyezetében lehet. A közvetlen veszteségeken túl a hatósági vizsgálatok is komoly adminisztrációs terhet jelentenek majd, ráadásul felszámolási hullám indulhat a tulajdonosi láncon keresztül, ami már a kapcsolt vállalkozások beszállítóit is kellemetlenül érintheti.