Testbeszédhibás pillanataink

Nemcsak előbb szólal meg testbeszéd a szavainknál, de sokszor hangosabban is

Testbeszédünk az üzleti életben sem kevésbé árulkodó, mint a magánkapcsolatainkban. Az érzelmi intelligenciával foglalkozó TalentSmart állítólag milliós merítés alapján állítja, hogy a felső vezetők 90 százaléka kiemelkedően magas EQ-val segíti a saját és cége munkáját. Ők garantáltan tisztában vannak azzal, hogy a ki nem mondott tartalmak merrefelé terelik a beszélgetést. És elkerülik az alábbi beszédhibákat.

Nemcsak előbb szólal meg testbeszéd a szavainknál, de sokszor hangosabban is Forrás: Thinkstock

Görnyedt hát

A tiszteletlenség jele. Unatkozom, sugallja, semmi kedvem itt téblábolni. Még ha egy üzleti partnernek vagy a főnökünknek soha nem is mondanánk ilyesmit, ez a testtartás, szemben az egyenes háttal, amely hatalmi póz és azt üzeni, hogy joga van nagy teret kihasítani magának, ezt fejezi ki.

Túl élénk gesztikuláció

Annak van rá szüksége, aki az igazát sulykolja, aki minél hosszabbra igyekszik nyújtani a saját témáit. Ezzel szemben az apró, gazdaságos kézmozdulatok vezetői szemléletről és magabiztosságról árulkodnak. A nyíltság pedig – széttárt kar, felvillantott tenyér – azt üzeni, nincs félni- és takargatnivalónk.

Az órát bámulni

Ha beszélgetés közben újra meg újra a faliórára pillantunk, azzal mintha a homlokunkra írnánk ki, hogy a partnerünknek sem a türelmünkre, sem a tiszteletünkre, de még csak az időnkre sincs esélye.

Ha elfordulunk

Aki a halántékát, vállát, hátát mutatja a beszélgetésben, azt fejezi ki, nem kíván aktívan részt venni az eseményekben. Feszély, unalom, érdektelenség rí le róla, olykor kiegészülve azzal, hogy nem is bízik abban, aki épp beszél.

Keresztbe font kar

Egyenesen fizikai sorompó. Ahogy a keresztbe tett láb is. Hallom, ami szól, de nem vagyok nyitott rá – ezt jelenti. És ezt az sem oldja fel, ha mosolygunk hozzá. Akivel így állunk szóba, azt kizárjuk az áramkörből.

Ha nincs szinkronban az arckifejezés a kifejezéssel

Valami nincs rendben, ha a tekintet és a szavak nem ugyanazt sugallják. Ne nehezteljünk azért, ha ilyenkor a beszélgetőpartnerünk arra gyanakszik, valamilyen módon félre akarjuk vezetni. Ebben éppen mi erősítjük meg.

A túl lelkes bólogatás

Ennyi erővel a kezünket tördelve rimánkodhatunk jóváhagyásért, eltúlzott, de tartalmatlan mozdulat. Ha majd leesik a fejünk, miközben a másik fél kifejti az álláspontját, azzal azt sugalljuk, hogy értjük, miközben nem, hogy egyetértünk, miközben dehogy.

Fészkelődés

A bőrtépkedéssel, körömpiszkálással és hajcsavargatással együtt ez idegességet sugall, szétszórtságot, szórakozottságot, jelen nem létet, és olyan ember képét villantja fel, akit minden jobban érdekel a karrierjénél.

A szemkontaktus kerülése

Csak nincs valami takargatnivalónk? Csak nem sodorjuk tudat alatt gyanúba magunkat? Csak nem a nagyon rosszul leplezett önbizalomhiány árad belőlünk? Csak nem arról van szó, hogy a kurrens üzleti projektet a lelkünk nem is olyan mélyén unalmasnak és fantáziátlannak találjuk?

Ennek inverze: a pillantás, amely keresztülfúrja a falat

Ez viszont – ilyen nehéz a kifinomult jelzések rendszerében eligazodni – agressziót, hatalomvágyat feltételez, mintha minden áron át akarnánk venni az irányítást. Az a természetes, ha kicsit hosszabban nézünk a másik szemébe, amikor hallgatjuk, mint amikor mi beszélünk. Az amerikai pszichológusok szerint mindez 7-10 másodperc. Informatív annak módja is, amivel megtörjük a folytonosságot: ha egyszer csak a cipőnk orrára téved a pillantásunk, az bizonytalanságot, ha oldalra, az túlzott magabiztosságot sugall.

Szemforgatás

Ha ide-oda járatjuk a szemünket, azt fejezzük ki, hogy nem becsüljük a másikat. Pedig egyáltalán nem sorscsapás, nem megtörténik az emberrel. Lehet – és érdemes – irányítani. Ne legyünk szemforgatók.

Fintorgás

Kiborít a környezetem, még azok is idegesítenek, akik nem tehetnek az idegességemről – ezt üzeni a kissé rángatózó arc. Az a beszélgetőpartner, aki beleszalad egy indokolatlan grimaszba, úgy érzi, kritizálják. És arra fog törekedni, hogy szabaduljon a helyzetből.

Döglött hal kézfogás

Se tekintély, se tartás, se bizalom. Az ég szerelmére, már gimiben vérciki. Bár a nagyon szoros sem egészen megnyugtató, mert agressziót sugall, amire senki nem lesz önként vevő, viszonylag biztosan állítható, hogy a lagymatag ujjakat már csak a nyirkos tenyér tudja tetézni. Ha nem viszonozzuk a másik kézfogását, az tartósan elrettentő üzenetet küld. A megbecsülés bántó és indokolatlan hiányát.

Ökölbe szoruló kéz

Közeli rokona a keresztbe font karnak és tett lábnak. Mintha már az óvodában is a kötözködés lett volna a jelünk. Aki interakcióba szeretne lépni velünk, azt idegessé teszi, elveszi a kedvét a beszélgetéstől.

Túl közel mentünk

Ne másszunk rá a beszélgetőtársunkra. Mindenki zokon veszi, ha nem tartják tiszteletben a személyes terét. És rettentően nyugtalanná teszi, ha az erre irányuló metakommunikatív jelei dacára a másik ember nyomul és nyomaszt tovább.

Lehet ezt jól is csinálni

A fentiekből következik, hogy az egyenes és nyugodt tartás, a normális taglejtés, a nyitottságot sugalló testpozíció, a beszélgetés menetével szinkronban álló mimika és tekintet, a sima arc és a felnőttes kézfogás mind jó hatást ér el egy beszélgetésben. A megnyugtató, bizalomgerjesztő testbeszéd erős kapcsolatokat épít, és jó helyzetbe hoz minket, mielőtt ezért egy szót is szólnánk. Érdemes minél hamarabb megszabadulnunk a testbeszédhibáinktól.