A legnagyobbak között az Apple

technológia laptop táblagép IoS Apple kütyü
Vágólapra másolva!
Ma már a Dow Jones tagja lesz az Apple, miután a tegnapi kereskedés végén bekerült az indexbe. A hír természetesen már napokkal ezelőtt ismert volt, ám fontos lehet tisztában lenni vele, milyen hatással járhat az elitklubba való bekerülés.
Vágólapra másolva!

Az Apple a tegnapi zárás után került be a Dow Jones Indexbe, ma pedig már azok a befektetési alapok is vásárolni fognak a részvényből, akik a Dow Jones Indexet követik. Főleg ebben az aspektusban lehet érdemes vizsgálni az eseményeket.

A CNBC gyűjtése alapján megközelítőleg 30 milliárd dollárnyi eszközt kezelnek azok a befektetési alapok, melyek a Dow Jones közvetlenül követik. Az Apple-nek a tegnapi záróár alapján 4,74 százalékos súlya van az indexben, vagyis megközelítőleg 1,4 milliárd dollárnyi Apple részvényt kell majd megvásárolniuk. Ez a tegnapi záróár alapján közel 11 millió Apple részvényt jelentene, elméletileg ennyivel lehet nagyobb a mai forgalom.

Csakhogy az Apple óriási piaci kapitalizációja és likviditása miatt igen forgalmas papírnak számít, 60-70 millió részvény cserél gazdát egy átlagos kereskedési napon. Ehhez képest a 11 millió "extra forgalom" nem számít túl soknak, simán előfordul ugyanis, hogy 90 millió forgalmak is összejönnek (múlt héten is volt ilyen).

Azt is látni kell, hogy az Apple még tavaly áprilisban jelentette be a részvény felaprózást, melyet még júniusban végre hajtott. Mivel a Dow Jones ársúlyozású indexnek számít (minél nagyobb a részvény ára, annál nagyobb a részvény súlya), szinte törvényszerű volt, hogy miután nem 5-600 dolláros árfolyamon forognak majd az Apple részvények, akkor a Dow Jones Indexbe is be tudnak majd kerülni, mivel nem fogják a súlyarányt jelentősen torzítani a papírok.

A kisbefektetők pedig a várható extra részvénykereslet miatt pedig már így jóval korábban, április óta megvehették a részvényeket, némileg árazva a nagyobb forgalmat, a Dow Jones-ba való bekerülést, amennyiben erre spekulálnak.

Végső soron pedig érdemes megjegyezni azt is, hogy a Dow Jones bármennyire is nagy névnek számít, a befektetési alapok többsége inkább az S&P 500-at követi le, lényegesen nagyobb mennyiségű tőke van hozzá kötve, de akár a Wilshire 5000 Total Market Indexről is beszélhetnénk. Összességében egy ekkora cég esetében a Dow Jones-ba való bekerülés nem valószínű, hogy látványos lesz majd az árfolyam esetében, nem biztos, hogy nagy tűzijáték lesz majd ma.

Hosszabb távon viszont a múltbeli adatok alapján jó ómennek számít a Dow Jones-ba való bekerülés. A bekerülés utáni egy éves teljesítmény sok esetben pozitív volt az elmúlt években, elég csak a Nike-ra, vagy éppen a Cisco-ra gondolni. Persze kivételek is vannak, így azért ettől még nem biztos, hogy tovább kell folytatnia a menetelést az Apple-nek.

A bekerülés (sötét kék) és a kikerülés (világoskék) utáni éves teljesítmények a Dow Jones esetében. Forrás: CNBC