A közmunka húzta az átlagfizetést

közmunka
Szakoly, 2013. március 8. Közmunkások takarítják a csapadékvíz-elvezető árkot Mojóczki János (j) háza előtt Szakolyban 2013. március 7-én. A háromezer lakosú nyírségi település különböző pályázatokon 300 millió forintot nyert közmunkaprogramra, amelyből 8-12 hónapig tudnak foglalkoztatni háromszázhuszonöt embert az ötszáz foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult munkanélküli közül. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
2015. januárban 4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év januárjához képest. A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta.
Vágólapra másolva!

235 900 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2015 januárjában a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. Ez 4,1 százalékos növekedést jelent 2014 januárjához képest. A nettó átlagfizetés szintén 4,1 százalékkal nőtt, 154 500 forint volt.

Közmunkások nélkül

A közfoglalkoztatottakat figyelmen kívül hagyva a bruttó átlagfizetés 247 300 forint volt januárban, viszont ez csak 3,5 százalékos növekedés az egy évvel korábbi adathoz képest, derül ki a KSH tájékoztatójából.

A nonprofit szervezeteknél az átlagkereset 9,9, a költségvetési szerveknél pedig 4,4 százalékkal nőtt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 3,5 százalékkal kerestek többet, mint egy évvel korábban.

Ők keresnek a legrosszabbul

A bruttó átlagkeresetek az információ, kommunikáció, gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (461 900 forint), a legalacsonyabbak pedig a humán-egészségügyi, szociális ellátás (145 300 forint) területén, írja a KSH.

Szavazzon!

Ön jobban vagy rosszabbul keres, mint az átlag?