Nyolc hónap után ismét vágott a jegybank

épületfotó FOTÓ FOTÓTÉMA KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY tér városkép épületfotó FOTÓ FOTÓTÉMA KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY tér városkép Budapest, 2011. december 22.
A Szabadság tér a főváros V. kerületében. Jobbról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) épülete látható.
MTI Fot
Budapest, 2011. december 22. A Szabadság tér a főváros V. kerületében. Jobbról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) épülete látható. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 15 bázisponttal történelmi mélypontra, 1,95 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.
Vágólapra másolva!

A jegybank döntése borítékolható volt, az elemzők csak abban voltak megosztottak, hogy a nyolcadik hónapja 2,1 százalékos alapkamatot hány bázisponttal csökkenti majd a monetáris tanács.

A Matolcsy György vezette MNB ezt megelőzően legutóbb 2014 júliusában csökkentette az alapkamatot. A jegybankelnök akkor azt mondta, hogy a tanács „tartós tartásra rendezkedik be”, abból kiindulva, hogy a 2,10 százalékos szint 2015 végéig érvényes maradhat. A decemberi inflációs jelentés azonban jelentősen mérsékelte a fogyasztói áremelkedésre vonatkozó jegybanki várakozásokat, és ezzel megjelent az újabb enyhítési ciklus lehetősége.

A piaci várakozás 20 bázispontos csökkentés volt, így az MNB döntése „némi csalódást” okozott, mondta az Origónak Kiss Mónika. Az Equilor senior elemzője szerint tovább csökkenhet az alapkamat és az MNB az 1,6 százalékos szintig nem fog megállni. A jegybank döntése némiképp erősítette a forint árfolyamát, amely az euróval szemben rövid időre bement a 302-es szint alá is.

Matolcsy is megszólalt

Az MNB 3,2 százalékos gazdasági növekedést és a fogyasztói árak stagnálását várja 2015-re. Matolcsy György újabb kamatcsökkentési ciklus elindítását jelentette be, derült ki az MNB-elnök által tartott rendkívüli sajtótájékoztatón.

Matolcsy György jegybankelnök Forrás: MTI/Soós Lajos

Jenei Domonkos, a Nézőpont Elemzőintézet gazdasági elemzője szerint a jegybank döntését elsősorban a hazai inflációs viszonyok indokolták. A fogyasztói árindex januárban és februárban is a negatív tartományban volt, és ez a nyomás a következő hónapokban is fennmaradhat.

Az Erste Bank elemzői szerint a döntést a nemzetközi befektetői hangulat is támogatta. „Talán az jelzi a legjobban a kedvező piaci hangulatot, hogy a kamatvágás ellenére a forint erősödni kezdett az euróval szemben a döntés közlését követően és a 300-as lélektani szint felé vette az irányt” – írták a döntéshez fűzött kommentárjukban.

Kamatcsökkentést várt a piac is

A pénzügyi elemzők Londonban is biztosra vették a kamatcsökkentést. A Royal Bank of Scotlandnál (RBS) úgy vélték, hogy három, egyenként 0,20 százalékpontos kamatcsökkentés várható az MNB részéről, de azt sem zárták ki, hogy az MNB öt-hat kisebb, egyenként 0,10 százalékpontos kamatcsökkentéseket hajt végre.

Újabb történelmi mélypontra csökkent a jegybanki alapkamat Forrás: MTI/Kallos Bea

A Barclays 0,20 százalékpontos kamatcsökkentést várt az MTI összeállítása szerint. A ház előrejelzése szerint a jegybank 1,5 százalékig csökkenti majd az alapkamatot, ezután az MNB valószínűleg szünetet tart az enyhítési ciklusban. Úgy vélik, ha azt a gazdasági adatok alátámasztják, tovább is csökkenhet majd az alapkamat. Ha a globális infláció nem lódul meg meredek ívben, a Barclays egészen 2017-ig nem számít az MNB alapkamatának emelésére.

A JP Morgannél szintén 0,20 százalékpontos kezdő csökkentést vártak, és azzal számolnak, hogy az MNB az év közepéig 1,6 százalékra csökkenti alapkamatát.