Felépíti és kiszáll, vagy robotol, amíg győzi?

Vágólapra másolva!
Miért marad a legtöbb tanácsadó cég örökre egy-, maximum néhányszemélyes, és miért az a tipikus, hogy a tulajdonos visszavonulása vagy halála után széthullanak?
Vágólapra másolva!

„Nincs még egy cégtípus, amelyet ilyen nehéz építeni, és amelyből ilyen nehéz kilépni, mint a tanácsadó cég” – véli Wolf Gábor, a Marketing Commando alapító-ügyvezetője, a magyar kisvállalati marketing szakértője.

A dilemma

Vannak persze boldog tanácsadók. Olyanok, akik számára ez inkább munka, mint vállalkozás, akik teljesen elégedettek azzal, hogy kevés alkalmazottjuk van.

Wolf szerint azonban mivel ebben az iparágban jóval nehezebb kiszállni az üzletből, mint bárkinek, aki szolgáltatás helyett terméket állít elő, teljesen természetes, hogy időnként ez szorongással tölti el: „Nem görcsöltél még sosem azon, hogy tanácsadóként vajon örökké munka várhat rád: tanácsadás, tréningek, előadások, új anyagok fejlesztése – valaha vége lesz ennek egyáltalán?” – teszi fel a kérdést sokuk helyett Wolf Gábor.

Nem mindegy, hogy hány csatornán

Aki ismeri a Marketing Commando előadásait, tudja, óriási a különbség marketing és marketing között. A személyi kultuszjellegű, énközpontú marketing talán elfogadható a korai fázisban, de ha ráforr a vállalat stratégiájára, akadályozza a növekedést és úgyszólván rabszolgaságra kárhoztatja a vezetőt.

Ahogy a cég növekszik, úgy kell egyre szövevényesebbé tenni a marketingstratégiáját. Az ergonomikus megoldás, hogy minél több online felületen jelen legyen a vállalkozás.

Az interakció végső célja a szerethető márkaimidzs, amelyet minden csatorna erősít és támogat. Ha egy reklamációt látványosan és jól láthatóan korrektül kezel a vállalkozás, ha le tud csillapítani egy jogosan őrjöngő ügyfelet a Facebookon, ha egy panaszkodó vásárlónak olyasmit tud felajánlani, amivel végül mindenki elégedett, bizalmat épít. A bizalmat csak kiérdemelni lehet, a lassabb, hosszú távú építkezés egy eleme, de ha minden platformon ez a szerethető arculat érvényesül, a csatornák támogatják egymást.

Miből álljon a sokcsatornás marketing?

A paletta folyamatosan bővíthető. A Facebook-jelenlét messze nem meríti ki a lehetőségeket. A márka más-más részcéljait szolgálja a blogja, a Twitter-fiókja, a videócsatornája. Fontos tartalmat ad az érdeklődőknek, a követőknek, a vásárlóknak és a visszatérő vásálóknak a saját e-könyv, a podcast, a letölthető dokumentum. A hírlevelek és a direkt marketing pedig egyenesen a cég magazinjaként funkcionálnak, ha ügyesen használjuk őket.

Ön tehát mit szeretne? Tanácsadóként robotolni, amíg bírja szuflával, vagy tanácsadó vállalkozóként céget építeni, és ha eljön az ideje, abból kiszállni?