Vágólapra másolva!
Esnek a tőzsdék egész Európában, miután a közel-keleti feszültségek miatt felerősödtek a kockázatos eszközökkel kapcsolatos félelmek.
Vágólapra másolva!
  • Esésben vannak az európai börzék, miután a közel-keleti feszültségekről érkező hírekre a befektetők elkezdték adni a részvényeket, így pedig a vezető tőzsdeindexek korrigálják az elmúlt időszakban bemutatott szárnyalásukat. A DAX és a CAC40 1,5 százalékos mínuszban van, amivel előbbi 11 680 pont közelében, a francia index pedig 4947 pontnál mozog. A határidős indexek szerint a New York-i tőzsdén is folytatódhat a lejtmenet.
  • Az olajcégek viszont felülteljesítők, hiszen a fekete arany árfolyama épp a jemeni hírek után lőtt ki, aminek következtében a WTI már 51 dollárnál, a Brent pedig 59 dollárnál ingadozik. Szaúd-Arábia és szövetségesei ugyanis hadműveletet indítottak Jemen területén a húszi lázadók ellen. Bár Jemen nem számít nagy olajkitermelőnek, a feszültség esetleges tovább terjedése, és az olajszállításokban bekövetkezhető lehetséges fennakadások miatt megijedtek a befektetők.
  • Ahogy az olaj árfolyama megugrott úgy kapcsoltak nagyobb mínuszokba a légitársaságok részvényei. A főbb európai cégek árfolyama 3 és 4,5 százalék közötti esésben vannak. Kivételt jelent valamelyest a Wizz Air (London: WIZZ), amely „csak” 1,7 százalékos csökkenésben áll. A Wizz Air egyébként ma jelentette be, hogy megszünteti ukrán leányának üzemelését az országban továbbra is fennálló bizonytalan helyzet miatt.
  • Nem csak az olaj, hanem az arany árfolyama is emelkedésbe kapcsolt, ahogy a befektetők a kevésbé kockázatos eszközök felé fordulnak. A nemesfém árfolyama egészen 1220 dollárig ugrott, holott tegnap még 1200 dollár alatt mozgott az arany.
  • A magyar tőzsdén is elromlott a hangulat pedig a reggel még szépen kezdődött. Délelőtt ugyanis az OTP tovább folytatta menetelését egészen 5539 forintig, ahonnan azonban hirtelen visszacsúszott egy eladói hullám után. Jelenleg 1,3 százalékos mínuszban, 5370 forintnál van a bankpapír. A forgalom ma is magas, kora délután 11 milliárd forintos.
  • A Magyar Telekom is korrigálja valamelyest tegnapi brutális erősödését, viszont a telekomrészvény egy százaléknál kisebb mínuszban van. A Mol az egyedüli kivétel a blue-chipek közül, ugyanis az emelkedő olajár miatt közel 1 százalékos pluszban áll a papír (12 250 forint).
  • Pozitív hírekkel szolgált az Adidas (Xetra: ADS) menedzsmentje az új öt éves tervet illetően. Az árbevétel és a nyereség szép növekedést mutathat a következő években, és részvényesi visszajuttatás is növekedhet. A rossz piaci hangulatban azonban a német vállalat részvényárfolyama is 1,5 százalékos esésben van.
  • A nettó profit 45 százalékát a BNP Paribas (Párizs: BNP) a 2015-ös és 2016-os év eredménye után, jelentette be a bank vezérigazgatója, Jean-Laurent Bonnafe. A vezető meglátása szerint ezzel vonzó osztalékhozamokat fog elérni a francia pénzintézet, ami a jelenlegi árofolyam és a Bloomberg konszenzusa alapján 4 százalék közelében lehet. Bár a BNP jelenleg közel 0,5 százalékos csökkenésben van, de ezzel is inkább felülteljesítő a ma erősen gyengélkedő európai bankszektorban.