Belép a médiapiacra az Airbnb?

airbnb, illusztráció
Már rég nem csak a hátizsákos turizmust szolgálja ki az Airbnb
Vágólapra másolva!
A világ második legjobban menő startupja, a közösségi megosztás egyik úttörője, az Airbnb új szegmens bevételével szemez. Ha akarná, bármikor megtehetné, hogy piaci szereplővé váljon médiavállalatként is.
Vágólapra másolva!

Ha a felhasználó szót behelyettesítenénk olvasóra, a lépést magyarázni sem kellene: 34 ezer városban és 190 országban 25 millióan vannak. És már nem kell őket elérni, megszerezni: teljesen tisztában vannak az Airbnb alapértékeivel. Ha tehát úgy döntene a startup, hogy a Travelóhoz és a Yelphez hasonló tartalmat szolgáltat az öt kontinensen kínált lakás-hotelszobák mellé, az első és nagyon drága lépcsőfokot, a márkabevezetést kapásból átugorhatná. Még nem ment tőzsdére a cég, de már több mint 800 millió dollár kockatőke fekszik benne.

Ananász

Az első füstjelet tavaly novemberben adta le: negyedéves prémium – fényes, minőségi papírra nyomtatott, úgynevezett glossy – magazint adott ki. A Pineapple cikkeit főként lakástulajdonosok és szállóvendégek írták, 128 oldalán nem szerepelt hirdetés, 20 ezer példányát Airbnb hotspotokon, válogatott könyvesboltokban terjesztették. De ez inkább a startup újratervezett arculatát támogatta.

Online csak beleolvasni lehet, és persze 12 euróért megrendelni

Ezek a számok önmagukban körülbelül annyira elrettentőek a médiaipar beágyazott szereplőinek, mint a kedves kis limonádéstand a sarkon a 18. században alapított viszkigyárnak. Légy az üzemi hordóban, hogy az Airbnb közösség tetemes része egyértelmű jelzést kapott: akár egy ilyenfajta bővülésre is számíthat a közeljövőben.

Gyárilag ott lesz a telefonon az alkalmazás

Az azonban szinte biztos, hogy az Airbnb jövőjében nem játszhat komoly szerepet a nyomtatott sajtó. Már a decemberi újrahuzalozás előtt is forgalma 20 százaléka érkezett mobilról. Az Airbnb jövőjében az alkalmazások játszanak komoly szerepet – ő maga applikációként hét országban is a legfontosabb öt között áll, 152 másik államban pedig az első 100-as listán. Aligha szorul magyarázatra, miért itt rejlik az ő valódi potenciálja a printmédia helyett. Ha az Airbnb nem lenne tisztában azzal, mekkora lehetőséget rejt számára a mobilpiac, nem vitte volna odáig a tárgyalásokat a Deutsche Telekommal, hogy egyes európai országokban alapértelmezett applikáció legyen okostelefonokon, bár egyelőre csak androidra.

Már rég nem csak a hátizsákos turizmust szolgálja ki az Airbnb Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az új applikáció önmagában olyan, mint egy miniatűr útikönyv. Ha egy vendég megadja a tartózkodási helye irányítószámát, kimerítő listát talál Google térképpel együtt – igaz, a lakástulajdonos válogatásában, így az ízlését tükrözve – a környéken fellelhető fontos üzletekről és látnivalókról. Nyitva tartással és praktikus részletekkel együtt. Ráadásul ez garantáltan hirdetésmentes felület, az ajánlásokat nem a reklámbüdzsé, csakis az őszinte lelkesedés – vagy annak ellenkezője – fűti. Az appon belülről két másik közösségi gazdaságra épülő fejlesztést is igénybe lehet venni, az Open Table éttermet javasol egészen az asztalfoglalásig, majd az Uber valamelyik arra járó autója el is viszi vacsorázni a felhasználót. Erre való a programozási interfész (API), alkalmazásokat köt össze. Az Uber például nemrég 11 startuppal alakított ki együttműködést, érdekes módon az Airbnb vagy a Yelp nincs köztük.

Maguktól szerveződő kategóriák

Amellett, hogy az Airbnb egyre tekintélyesebb lenyomatot hagy a világon, tisztán látszik, hogy magától rétegződő közösséget épít. A zsebtudatos kisgyerekes családok, a macskaszőrre allergiás yolósok, az ázsiai újgazdagok azért alakulnak kis szubkultúrává a felhasználók milliós tömegén belül, mert megbíznak egymás véleményében, mert simán eldönti a kérdést, ha egy ilyen „csoporttag” ajánlja a lakást, míg a hivatalos recenziók esetében olykor nagyon nehéz megállapítani, melyik a baráti szívesség eredménye, mi az álcázott reklám, mi az ügyesen elhelyezett PR-tartalom. A közösségi lakásbérlésnek egyre nagyobb keletje van az üzletemberek között is, például a Google-alkalmazottak előszeretettel használják ezt a szállástípust, a vezetőik legnagyobb egyetértésével. Az Airbnb kiválóan skálázható, aki hajlandó 2000 eurót adni egy éjszakáért, ha az ablaka a Victoria öbölre nyílik, ugyanúgy megtalálja a számítását, mint az, aki a legolcsóbb lakásmegoldást keresi. A Louis Vuitton évekkel ezelőtt rájött, hogy nemcsak érdemes alkalmazást fejlesztenie azoknak a kínai milliomosoknak, akik egyetlen délután szemrebbenés nélkül elshoppingolnak több tízezer eurót Párizsban, de szintén jó ötlet ehhez kapcsolódó appokban gondolkozni, személyi beszerzőt és útikönyvet adni.

Mert ha egy márkának neve van, óriásit lökhet rajta egy ilyen együttműködés. A „full stack” kifejezést az Andreessen Horowitztól, az Államok egyik legaktívabb kockatőkés cégétől kapta a startupvilág, nagyjából azt jelenti, hogy minden munkafolyamatot házon belül oldanak meg. Ha az Airbnb beleáll ebbe a státuszba, olyan piaci szegmensben is meg fogja állni a helyét, amely a megalapításakor senkinek nem jutott eszébe.