Lassan pénzt is láthatnak a Buda-Cash károsultjai

Nem ér majd semmit a betétbe tett pénzünk, bankbetét, kamattartás, jegybank, forint, bankjegy, készpénz
Budapest, 2012. február 7. Húszezer forintos bankjegytömbök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Logisztikai Központjában, ahol automata rendszeren átválogatják és ellenőrzik a papírpénzeket, majd a selejteket bedarálják és téglává préselik. A 3-4 hét alatt összegyűlt mintegy 4 tonna pénzbrikettet pályázat alapján rászoruló, közhasznú szervezetek számára ajánlják fel fűtési célra. A mostani szállítmányt a miskolci autista alapítvány bentlakásos intézményébe szállítják. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Több tízezer ügyfél ragadt be pénzével valamelyik brókerbotrányokban érintett cégbe. A Befektető-védelmi Alaptól sokan megkapják a pénzük nagy részét, de lesznek, akik várhatnak a végelszámolásra vagy a büntetőeljárások végére. Ahol akár a felelősök magánvagyonából is kaphatnak, ha megtalálnak belőle valamit a nyomozók.
Vágólapra másolva!

Több százmilliárd forint lenne csak elég az összes brókerbotrányban érintett megtakarításának kifizetésére. Ez nem biztos, hogy meglesz. Most leginkább a Buda-Cash ügyfelei lehetnek nyugodtak. Akik itt vezették az értékpapírszámlájukat már igényelhetik is a kártalanítást. A Befektető-védelmi Alap, a Beva 90 napon belül előreláthatólag ki is fizeti a hiányzó megtakarításokat.

Az ügyészség szerint még azok kártalanítására is lesz pénz, akiknek több mint 6,1 millió forint volt a számlájukon, amit már nem fedezne a garanciaalap.

A Buda-Cashnél látszik leginkább a kártalanítás vége Forrás: MTI/Sallmayer Gábor

Kiket kártalanít a Beva?

A Beva garanciája a fizetésképtelen tagjainak megbízási, kereskedelmi és portfóliókezelési tevékenységére, értékpapír-letéti őrzési tevékenységére, letétkezelésére, valamint értékpapírszámla és ügyfélszámla vezetési szolgáltatásaira terjed ki, legfeljebb 20 ezer euróig. Ez a felszámolás kezdetekori, 2015. március 5-én érvényes devizaárfolyamon (305,27 Ft) tehát kicsivel több, mint 6,1 millió forint. Az összes brókerbotrányban érintett cég tagja a Bevának, de a Quaestor-ügy kapcsán a cég kötvényeiről kiderült, hogy fiktívek. Ezekért a papírokért pedig nem biztos, hogy jót áll az alap.

Mennyit kapnak a károsultak?

A Beva védelme nem százszázalékos. Egymillió forintig a károsultak megkapják a teljes befektetésük összegét, de efölött már csak a pénz 90 százalékát.

Tehát ha valaki 6 millió forintot tartott a Buda-Cashnél, akkor nem kapja meg a teljes összeget, csak 5,5 millió forintot. A maximális kártérítést azok kaphatják meg, akiknek legalább 6,5 milliós befektetésük volt. Ám az efölötti összeget már egyáltalán nem kaphatják meg az ügyfelek a Bevától.

A pénz nagy része megvan Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mégis mindenki a pénzéhez juthat

A rendőrség a Buda-Cash-ügyben viszonylag gyorsan őrizetbe vette a brókerház három vezetőjét, Tölgyesi Pétert, valamint V. Pétert és Gy. Jánost. De a károsultak számára sokkal fontosabb, hogy az ügyészségi közleményből kiderült: mintegy 68 milliárd forint értékű vagyont biztosítottak a szereplőknél ingatlanok, üzletrészek, bankszámlák, ingóságok és készpénz formájában.

Mivel a feltárt kárérték csak 62 milliárd forint, van remény arra, hogy a károsultakat teljesen ki tudják elégíteni. Erre persze többet kell majd várni. A cég vagyona a felszámolás végén, míg a magánvagyon a büntetőeljárás végeztével kerülhet a károsultakhoz.

A quaestorosok is kapnak Beva kártalanítást?

A Quaestor is tagja a Bevának, így akinek értékpapírszámlája volt a bedőlt vállalatcsoport brókercégénél, és hiányzik az összegből, az a fenti feltételekkel kaphat kártalanítást. A Quaestor-ügy azonban a cég kötvényeiről szólt inkább. A mostani adatok szerint 150 milliárd forint értékben hozhattak forgalomba fiktív papírokat, amelyekre semmi fedezet sincs. De van még 60 milliárdos törvényes kibocsátás is.

Még a Quaestor-kötvényeseknek is járhat kártalanítás Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Alapesetben nem jár

Alapesetben nem jár kártalanítás azoknak, akik valamilyen vállalati kötvénybe fektetik a pénzüket, ha a cég, amelynek ezzel hiteleztek, fizetésképtelenné válik. Ilyenkor a felszámolás során a felosztható vagyonelemek alapján juthatnak pénzükhöz a befektetők.

A jegybank azonban kezdeményezte a befektetővédelmi alapnál, hogy a Quaestornál fiktív kötvénnyel rendelkező károsultaknak fizessenek kártalanítást, mert ezeknél a papíroknál valójában nem is volt valódi kötvény az ügylet mögött. Tehát az ő jogi értelmezésük szerint jár a Beva kártalanítása.

A Beva jelenleg azonban kivárna a fiktív kötvényesek kártalanításával, legalábbis a jogi szakértők véleményének kézhezvételéig mindenképp.

Mindenki kaphatna így kártalanítást

A gyakorlatban a fiktív kötvényesek kártalanítása mindenkit érint. Az MNB most is épp azt számolgatja, hogy egyes kötvénycsoportokban mennyi fiktív kötvényt bocsátottak ki. Ez alapján kártalanítják majd az ügyfeleket. Mindenki a saját megtakarításának egy részét így a Bevától várhatja majd, míg a többi az esetleges felszámolásból jöhet.

A Quaestor engedélyét azonban még nem vonta vissza a jegybank, és a felszámolás sem indult el, így itt még többet kell várni a pénzekre. A tulajdonosok vagyona sem biztos, hogy meglesz. Az eddigi hírek szerint Tarsoly Csaba és családja közvetlen tulajdonában szinte semmi sincs. A háza is egy svájci cégé.

A Quaestor esetében még nem dőlt el, hogy kártalanít-e a Beva Forrás: MTI/Kovács Tamás

Hogyan kell igényelni a kártalanítást?

A Buda-Cash Brókerház Zrt.-vel szemben múlt péntektől számítva egy évig nyújthatják be kártalanítási kérelmüket a Bevához a károsultak. Ehhez mellékelniük kell a Buda-Cashsel kötött szerződésüket is. A 2015. március 27. napját megelőzően beérkezett kérelmeket az ügyintézés szempontjából az igényérvényesítés első napján beérkezettnek tekintik. A kérelmet a leadása után 90 napon belül el kell bírálnia a Bevának, és utalnia is kell a pénzt, így érdemes sietni a leadással. Aki vitatja az elbírálás eredményét, annak bírósághoz kell fordulnia.