Az OTP fizeti majd a Quaestor-kár 40 százalékát

Quaestor - Az MNB részlegesen felfüggesztette a Quaestor engedélyét
Quaestor - Az MNB részlegesen felfüggesztette a Quaestor engedélyét
Vágólapra másolva!
A Reuters is megírta, hogy valószínűleg a fiktív kötvények után is a BEVA fizeti majd a kártalanítást. 
Vágólapra másolva!

A New York-i hírügynökség az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar pénzügyi bortányának nevezte a három brókercég közelmúltbeli bedőlését.

Nincs egyetértés

A Reuters megírta, hogy az MNB szeretné, ha a Befektető-védelmi Alap kártalanítaná a bórkercégek minden ügyfelét. Azokat is, akiknek fiktív kötvényeket adtak el.

A törvények szerint valóban a BEVA dolga a pénzügyi szolgáltatók ügyfeleinek kártalanítása kicsivel több mint hatmillió forintig. Nem egyértelmű azonban, hogy mi a helyzet a fiktív kötvények esetében. A BEVA szerint nem biztos, hogy ilyenkor is az ő dolguk fizteni, ezért független szakértőket kértek fel a kérdés kivizsgálására - mondta el Farkas Péter, a BEVA ügyvezető igazgatója a Reuters-nek.

A Magyar Nemzeti Bank viszont kész jogi lépéseket tenni, ha nem fizet az alap - mondta el Dr. Windisch László, az MNB alelnöke.

150 milliárd forint fiktív kötvényt bocsátott ki a Quaestor Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az OBA már fizetett

A Magyar Nemzeti Bank március 10-én függesztette fel a Quaestor működési engedélyét, mondván, hogy 150 milliárd forint értékben bocsátottak ki fiktív kötvényeket. A Queastor már a harmadik bórkercég volt a sorban, a Buda-Cash és a Hungária után.

Az Országos Betétbiztosítási (OBA) már kifizette a károsultak egy részét, és brókercégek, illetve a tulajdonosaik vagyonából is jutni fog valószínűleg nekik.

Igazságtalan

"Nem tudni még, mennyit kell, de az biztos, hogy a végén a kifizetett pénz 40 százalékát az OTP adja majd" - mondta el Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója az RTL Klubnak. Csányi szerint igazságtalan, hogy a piac becsületesen működő szereplői fizessék meg az okozott kárt.