Milliárdos kasszasiker lehet a Halálos iramban 7

Vágólapra másolva!
Idén a Universal stúdió kasszasikerre ítélt filmjével, azaz a Halálos iramban 7-tel startolhat el a nyári moziszezon az észak-amerikai mozikban. A szakértők szerint a film jó eséllyel pályázik az 1 milliárd dolláros jegybevétel elérésére, miközben az első hat epizód 2,4 milliárdot hozott a konyhára. A cél igen impozáns, de mégsem lehetetlen, azonban sok múlik majd a vetítés első hétvégéjén.
Vágólapra másolva!

Tavalyhoz hasonlóan idén is korábban startolt el Észak-Amerikában a nyári moziszezon, azaz a korábban megszokott májusi kezdet nem hivatalosan áprilisra tolódott el. Ennek oka, hogy a filmstúdiók nem szeretnének ugyanabba a hibába esni, mint két éve, amikor is több sikerre ítélt, nagy költségvetésű filmet csaknem egyszerre tűztek a mozivásznakra. Ez a filmdömping pedig a nézők egymás elől való elszipkázásával járt együtt, aminek nem túlságosan örülhettek a stúdiók.

Tanulva a hibákból, egyesek már áprilisra előrehozzák blockbustereiket. Így tett a Universal filmstúdió is, amely a héten indította útjára a Halálos iramban 7. részét. Ráadásul a szakértők igen magasra tették a várakozásokat, hiszen a vetítés első hétvégéjén több mint 100 millió dolláros bevétel (110, de akár 140 milliót sem tartanak elérhetetlennek) is jöhet össze a jegyeladásokból az észak-amerikai mozikban. Ha bejönnek a filmmel kapcsolatos várakozások, akkor a Halálos iramban 7 lehet minden idők legnagyobb bevételét hozó áprilisi premierje. Ezzel pedig már egy év után megdöntené Amerika Kapitány (A tél katonája) 96 millió dolláros rekordját.

Ráadásul egy jó nyitánnyal esélye nyílhatna a filmnek, hogy bekerüljön az 1 milliárd dolláros filmek klubjába, már ami a jegyértékesítésből befolyó bevételeket illeti. Ehhez a korábbi részek közül az előző epizód állt a legközelebb, amely 2013-ban 788 millió dolláros értékesítést ért el. Ebből 238 millió Észak-Amerikában, míg 550 millió a világ többi pontján folyt be.

Forrás: Investor.hu

Az iparág egyik meghatározó szaktekintéje, azaz a BoxOffice vezető elemzője mintegy 275-280 millió dolláros bevételt vár az USA és Kanada mozijaiban a hetedik résztől, ami azonban önmagában nem lenne elég az 1 milliárdos álomhatár átlépéséhez. Éppen ezért a nagy áttörést véleménye szerint a nemzetközi piacokon érheti el az új Halálos iramban. Az utolsó három rész tanulsága szerint van még tér hova növekedni a nemzetközi piacokon, ahol rendre markáns bővülést ért el.

A Universal anyavállalataként is jól ismert Comcast médiatársaság részvényesei számára is pozitív hírként értékelhető a Halálos iramban nagy sikere. A papír árfolyama egyébként nemrégiben új történelmi csúcsot állított fel 60 dollár felett.

Comcast heti grafikon (Nasdaq) Forrás: TradingView, Investor.hu