100 ezer euróra emelné az MNB a Beva-kártalanítást

euro, euró bankjegyek, pénz, de viza, valuta
Vágólapra másolva!
100 ezer euróra emelné az MNB a Befektető-védelmi Alap által nyújtott kártalanítási összeget. A jegybank mai nappal el is küldte javaslatát a kormánynak és frakcióknak. Ezzel az OBA-hoz hasonló szintre emelné a védettséget, ami szinte egyedülálló lenne Európában.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a Beva általi kártalanítás is hasonló gyorsasággal mehetne végbe, mint az OBA esetében, valamint tartalmazza azon javaslatot, hogy a két intézményt vonják össze.

Az alábbi közleményt tette közzé a jegybank délután:

"A befektető-kártalanítási rendszerekről szóló európai uniós irányelv szerint a tagállamok nemzeti szabályozásának biztosítania kell, hogy a befektetők legalább 20 000 eurónak (mintegy 6 millió forintnak) megfelelő összegű kártalanítási összegre legyenek jogosultak az irányelv által meghatározott esetekben. Ugyanakkor az irányelv nem zárja ki olyan nemzeti szabályok alkalmazását, amely a befektetők számára nagyobb vagy átfogóbb biztosítást nyújtanak.

Mindezek alapján, a befektetők megfelelő védelme érdekében a Magyar Nemzeti Bank a mai nappal kezdeményezi a Kormánynál és a kormányzó pártszövetség parlamenti frakcióinál a tőkepiacról szóló törvény olyan módosítását, amely a Befektető-védelmi Alap által nyújtott biztosítás összegét a kártalanításra jogosult befektetők követelései tekintetében legfeljebb 100 000 euró (mintegy 30 millió forint) összeghatárra emeli fel, emellett lehetővé teszi a befektetők Országos Betétbiztosítási Alaphoz hasonló gyorsaságú kártalanítását.

A Magyar Nemzeti Bank a betétbiztosítási és a befektető-védelmi garanciák javasolt közelítésére, valamint egységes szervezeti és irányítási struktúrából eredő előnyök kihasználása céljából egyebekben javasolja az Országos Betétbiztosítási Alap és a Befektető-védelmi Alap intézményi összevonását."

Érdemes kiemelni, hogy a Beva általi kártalanítás 100 ezer euróra emelése a dobogóra repítené hazánkat az európai országok körében, hisz hasonló rendszer csak Spanyolországban áll fenn, az Egyesült Királyságban is csak kb. 70 ezer euró körül mozog a kártalanítási limit, de az országok többségében 20 ezer eurónál áll meg az erre szánt összeg.