Sorra töri fel a magyar oldalakat az Iszlám Állam hackere

IS Iszlám Állam terrorista nők
terrorista nők
Vágólapra másolva!
Állítólag az Iszlám Államnak dolgozó hackerek törték fel Zsana önkormányzatának honlapját. Korábban egy kutyamasszázsról szóló honlapot és a Pilisi Sportcentrum weboldalát támadták meg.
Vágólapra másolva!

Egy iszlamista fegyveres fotója és az "I love IS" ("Szeretem az Iszlám Államot") felirat volt látható a Bács-Kiskun megyei Zsana község honlapján. Az önkormányzati weboldalt kedden törte fel egy hacker, aki üzenetét Moroccanwolf (Marokkói Farkas) néven írta alá. Az elkövető az üzenet szerint az Iszlám Állam hackerei közé tartozik.

A Zsana.hu-t szerdán visszaszerezte az önkormányzat, a hacker üzenete helyett most ismét a régi tartalom olvasható rajta.

Így nézett ki Zsana honlapja Forrás: halasinfo.hu

Pécsi honlapokat is feltörtek

Zsanán található az ország legnagyobb gáztározója, de nem lehet tudni, hogy ennek lehet-e valami köze a hackertámadáshoz. Nem Zsana volt az első magyar oldal, amit az Iszlám Állam hackerei (illetve magukat annak nevező személyek) feltörtek, március elején hasonló támadás érte a Pécsi Kistérségi Társulás és a szintén pécsi Zengő együttes honlapját. A Baon.hu szerint a napokban szintén feltörték egy kiskunhalasi cég, valamint egy óvoda honlapját is.

Véletlenszerű célpontok

A Moroccanwolf nevű hacker a Google találatai alapján véletlenszerűen tör fel honlapokat. A Zsana oldalán látható üzenet jelent meg például egy holland egészségközpont oldalán, egy írországi, autistákat segítő szervezet honlapján, valamint egy amerikai cég oldalán, akik kutyáknak kifejlesztett masszázstechnikákat oktatnak.

Zsana mellett még legalább három magyar honlapot is feltört a hacker: az egyik a Pilisi Sportcentrum oldala, a másik egy 1www.hu nevű, eredetileg apróhirdetéseket tartalmazó lap. Tegnap szintén feltörte Drábik János író honlapját, amely azóta szintén helyreállt. "A tegnapi napon a weboldalamat (drabikjanos.com) támadás érte, így az közel négy órán át nem volt elérhető. Az oldal üzemeltetőjének biztonsági részlege az "IÁ" hacker támadását könnyedén elhárította, adatvesztés nem történt" - írta a Facebookon Drábik János.

Kiberdzsihád

Azt, hogy a magyar oldalakat tényleg az Iszlám Állam támadja, vagy egy rossz viccről van szó, nem lehet tudni. Az biztos, hogy a terrorszervezet valóban komoly hackercsapattal rendelkezik. Januárban az iszlamisták "kiberdzsihádot" hirdettek, nem sokkal később feltörték az amerikai Központi Parancsnokság közösségi oldalait, és nyilvánosságra hozták a Pentagon dolgozóinak és családjainak adatait, akiket életveszélyesen megfenyegettek.

Nincs terrorveszély

A magyar kormány döntése alapján hamarosan magyar katonák is szolgálnak majd Irakban, az Iszlám Állam által fenyegetett kurd régióban. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerdán azt mondta, nem állítható, hogy a tervezett misszió miatt Magyarország terrorfenyegetettsége növekedne.