Így tehetett ma zsebre kétévnyi banki kamatot a Mollal

2015.04.08. 15:49

Töretlenül halad előre a magyar tőzsde az újabb csúcsok felé, ráadásul mindig van újabb részvény, ami emelni tud a fordulatszámon. Mindenesetre elég nagy léptekkel kezdte el ledolgozni sokéves hátrányát a világ vezető tőzsdeindexeivel szemben a hazai börze.

Ma is felrobbant a Mol

Szépen zárta a mai napot a magyar tőzsde. A BUX-index 1,7 százalékos emelkedéssel és 16,6 milliárd forintos forgalommal nyugtázta a napot, köszönhetően a Mol kirobbanó teljesítményének. Az olajpapírok 4,6 százalékos vágtája 13 900 forintos záróárat jelentenek, holott napközben már a 14 095 forintos szintet is bevették a vevők. A forgalom így is majdnem elérte a 10 milliárd forintot. A másik legjobban teljesítő részvény a Richter lett a maga 1,8 százalékos emelkedésével (4 083 forint), a Magyar Telekom pedig 1 százalékkal (423 forint) tudott elmozdulni felfelé a tegnapi záró árához képest. Az OTP viszont elfáradt a végjátékra, így a bankpapírok 0,2 százalékos veszteséggel (5 339 forint) tértek nyugovóra. 

Az elmúlt három kereskedési napot nézve a Mol-papírok teljesítménye közel 15 százalékos menetelésnek felel meg, de a januári mélypontoktól nézve már több mint 30 százalékot tudott felszedni magára a vállalat árfolyama.

A kirobbanó erő nyilván köszönhető annak is, hogy az HSBC elemzője tegnap 17 000 forintra emelte a részvényekre vonatkozó célárát, de ha még ez sem lenne elég, akkor ma az Erste tette oda magát, hisz a korábbi 11 880-ról 17 400 forintra tornázta fel a Molra vonatkozó célárat. A részvény pedig meghálálta ezt, ráadásul az elmúlt három napban igen jelentős forgalom mellett zajlik az emelkedés, ami mindenképp pozitív jel.

Ha a chartra nézünk, akkor szintén brutális erő köszön vissza, ugyanakkor közel lehet egy kis megálló a menetelésben, hisz az ábrán látható fordított fej-váll alakzat célárfolyama 14 200-14 300 forint környékére mutat. Persze ez nem jelenti azt, hogy ott mindenképp meg is kell állni az árnak.

MOL napos árfolyamgrafikon és a fordított fej-váll alakzatForrás: Investing.com, Investor.hu

De a BUX-indexben is jelentős mozgásokat látni, ráadásul ott egymásnak adják a stafétabotot a blue chipek. Eddig az OTP papírjai vitték a hátukon a magyar piacot, persze a Magyar Telekom, a Mol és a Richter sem pihent, de egyértelmű, hogy most a Mol lépett elő az új sztárrá.

Így már a BUX-index is közel 33 százalékos emelkedést mutat a január eleji mélypontokhoz képest, és 2011 nyarát idéző szinteket ostromol. Idei teljesítményével pedig a magyar börze világviszonylatban is az elsők között foglal helyet.

BUX index heti bontású árfolyamgrafikonForrás: Investing.com, Investor.hu