Óriási olajlelőhelyre bukkantak Angliában

olajmező
Vágólapra másolva!
A szárazföldi mező felmérésén dolgozó vállalat, a UK Oil & Gas Investments a Londoni Értéktőzsdén közzétett bejelentésében hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy gazdaságosan ennek a készletnek valószínűleg csak töredéke, 5-15 százaléka termelhető ki.
Vágólapra másolva!

A cég szerint azonban a lelőhely így is a brit gazdaság nyersolajigényének 10-30 százalékát fedezheti 2030-ra. Ez az utóbbi három évtized legnagyobb nyersolajlelete Nagy-Britanniában. A UK Oil & Gas Investments részvénye a Londoni Értéktőzsde csütörtöki kereskedésében hatalmas, 320 százalékos, 3,54 fontos drágulással 4,65 font körüli árfolyamon mozgott.

A tavaly kezdett próbafúrásokat a Londontól délre fekvő Gatwick repülőtér – Heathrow után a második legnagyobb brit légikikötő – közelében végezték.

A szakértői becslések szerint a térség négyzetmérföldenként 158 millió hordó nyersolajat rejthet. (Egy négyzetmérföld 2,59 négyzetkilométer.) A cég ennek alapján jutott arra a következtetésre, hogy a teljes készlet elérheti a 100 milliárd hordót.

Kevesebbre számítottak

A bejelentés meglepetésként érte a piacot, mivel az eddigi becslések 2,2-8,5 milliárd hordó közötti készletet valószínűsítettek e térségben. Az északi-tengeri nyersolajlelőhelyek összesített hozama az elmúlt 40 évben hozzávetőleg 45 milliárd hordó volt. Nagy-Britannia napi olajtermelése jelenleg 770 ezer hordó; ennek zöme az északi-tengeri brit kitermelési szektorból ered.

A teljes készlet elérheti a 100 milliárd hordót is Forrás: 123rf.com

Iparági szakértők azonban az északi-tengeri mezők hozamának gyors apadását jósolják. A brit tengeri olajkitermelői szövetség (Oil & Gas UK) szerint az északi-tengeri brit nyersolajtermelés több mint másfél évtizede, 1999-ben tetőzött – abban az évben a brit szektor tizenkét havi nominális hozama megközelítette a 400 millió hordót –, és az északi-tengeri talapzatból kitermelhető nyersolaj mennyisége 2020-ig várhatóan a legutóbbi csúcs egyharmada alá csökken.

Az Egyesült Királyság adóbevételeinek 1,5 százaléka származik az északi-tengeri olajkitermelésből.