Magyarországon tavaly a népesség 23,9 százaléka élt súlyos anyagi deprivációban, írja a Napi, és sajnos ezek 47 százaléka gyermekét egyedül nevelő szülő. (A súlyos anyagi depriváció azt jelenti, hogy egy a nélkülözésről szóló 9 pontos lista legalább 3 tétele teljesül.) Sajnos hazánk még mindig sereghajtó a térségben, a lakosság 76 százaléka nincs felkészülve váratlan kiadásokra, 60 százaléka pedig nem tudna finanszírozni egy egyhetes vakációt.

Véget ért a négyes metró tesztidőszaka, írja a hvg. Hétfőtől vezető nélküli kocsikba szállhatunk. Április 13-ától két héten át utasforgalomban is megvizsgálják a rendszer működését, pontosabban azt, hogy fennakadások esetén járműkísérői beavatkozás nélkül a központi, illetve az állomási diszpécserek mennyi idő alatt tudják az adott hibát megtalálni és elhárítani.

Legkésőbb ma estig javaslatot nyújt be a Fidesz-frakció a Quaestor-károsultak jóvátételére, tájékoztat a Világgazdaság. Szándékuk szerint egy alap 100 ezer euróig, azaz körülbelül 30 millió forintig kártalanítani fogják az érintetteket. Rogán Antal szerint ez majdnem 32 ezer embert jelent. Mindössze 73 olyan károsultról tudnak, akinek 30 millió forintnál több pénze úszott el.