A karizmatikus vezető születik, a sikeres képzi magát

MBA, képzés, vezetőképzés
A vezető legfőbb erőforrása a csapata
Vágólapra másolva!
Öt évvel ezelőtt a Kontakt Műhely Kft. úgy döntött, piaci rést keres a menedzsment-képzésben, ezért a turizmusban működő vezetőknek kezdett kínálni tréningeket. Hamarosan azonban olyan sikeresek lettek, hogy úgy érezték, nyitniuk kell az általános képzés felé is.
Vágólapra másolva!

„Rátaláltunk a Mini-MBA képzésre, amely módszertanában és tartalmában is megegyezett a mi elképzelésünkkel – meséli Szűcsné Szabó Katalin coach, a vállalkozás szakmai vezetője. – A mi vezetői tréningünk abban tér el a piacon fellelhető ajánlatoktól, hogy egyszerre ad üzleti ismereteket és fejleszti a vezetői készségeket.”

A Kontakt Műhely nemzetközi oklevelet adó vezetői kurzusát 9 nap alatt lehet elvégezni. Magyarországon ilyesmi most érhető el először, de Angliában, Amerikában, Franciaországban és az Emirátusokban már évek óta sikeres a módszer: „A programot az amerikai Eton University és az angliai Notting Hill College franchise partnereiként szervezzük, egyszerre indítunk magyar és angol nyelvű csoportot” – mondja a szakmai vezető.

A vezető legfőbb erőforrása a csapata Forrás: Origo

Fontos, hogy gyakorlatias legyen

A coach szerint nem véletlen, hogy sokan az orvosi, a jogi, vagy a mérnöki karrierjüket építve folytatják tanulmányaikat valamely egyetem business kurzusán. Ehhez az üzleti ismeretek és készségek, a jó értelemben vett üzleti szemlélet és a networking mellett elengedhetetlen, hogy az ember képes legyen rendszerben, partnerségben és csapatban gondolkodni. Az Egyesült Államokban akkreditált MBA-képzések előnye a gyakorlatorientáltságukban rejlik, a praktikumra, a készségek fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. Ezáltal nagyon hatékonyak az önismeret-fejlesztésben és a társas kompetenciák fejlesztésében. „Aki ismeri önmagát és tudatos, képes lesz arra, hogy vezetőként is jól menedzselje mind önmagát, mind a csapatát – véli Katalin. – A jó vezető képes arra, hogy vezetési stílusát az adott helyzethez és az emberekhez igazítsa, nyílt és őszinte a kommunikációjában, képes kezelni a konfliktusokat. Elengedhetetlen a stratégiai szemlélet és gondolkodás, az, hogy helyesen gazdálkodjon az erőforrásokkal, ami az anyagi erőforrások mellett természetesen elsősorban az időmenedzsmentet jelenti, de még ennél is inkább a munkatársairól szól. A vezető legfőbb erőforrása a csapata.” Ezt a tapasztalatot osztották meg az MBA 25 nemzetközi Road Show képviselői is, amelyen a Kontakt Műhely Mini-MBA programja is képviseltette magát.

Nem kell feláldozni a hétvégéket

A Kontakt Műhely 9 napos tréningrendszerű képzése a többéves üzleti képzések esszenciáját kívánja adni. Szűcsné Szabó Katalin úgy véli, az MBA kurzusoktól sokan azért riadnak vissza, mert időben vagy pénzben túl nagy terhet róna rájuk. Ezt a problémát áthidalja a Kontakt Műhely, bár természetesen 9 végigtanult nap nem tud olyan részletes és mély ismeretanyaggal szolgálni, mint egy kétéves üzleti képzés. Szerinte nem is ezen van a hangsúly: „Átfogó, nagy képet szeretnénk adni, korszerű és koncentrált ismeretanyaggal, elsősorban menedzsmentismeretek, marketing, HR és pénzügyek témájában, és mindezt olyan módszertannal, amely alkalmas a készségek fejlesztésére. Sokak számára fontos lehet a tudás mellett a karrierépítéshez a nemzetközi oklevél is. Az csak hab a tortán, hogy aki sikeres abszolválja ezt a 9 napot, akkreditált nemzetközi oklevéllel gazdagodik akkor is, ha egyébként nem az angol nyelvű csoportban tanul.”

Szűcsné Szabó Katalin Forrás: Kontakt Műhely Kft.

Egyedi igények

A képzés csak részben kötött: aki a négy általános – menedzsmentismeretek, marketing, HR, pénzügyek – modult kipipálta, tovább specializálhat, személyre szabott portfoliót állíthat össze. „Akár több témakörben is bővítheti így a tudását, fejlesztheti készségeit rövid idő alatt” – véli a coach. – Az a küldetésünk, hogy a vezetői eredményességben és a lehetőség szerint a legteljesebb eszközrendszerrel támogassuk ügyfeleinket. A mai iszonyúan felgyorsult világban a vezetőknek borzasztóan topon kell lenniük, egyszerre kell érteniük a szakterületük, a folyamataik, és legfőképpen pedig a csapatuk menedzseléséhez. Mindemellett jártasnak kell lenni a modern marketing nyelvezetében és eszközrendszerében, tudniuk kell a számok mögé látniuk, és jól kell sáfárkodniuk a rájuk bízott pénzügyi eszközökkel. Nem csoda, ha néha csak kapkodják a fejüket és úgy érzik ez már-már lehetetlen küldetés. Pedig éppen ebben rejlik a vezetői munka szépsége. Mi ezt szeretnénk megmutatni. ”

Főnöktől főnökig

A kurzusokat vezetők tartják, hiszen annak, aki élharcosokat képez, magának is belülről kell ismernie a mindennapokat, azokat a helyzeteket, örömöket, nehézségeket, amelyekről beszél. „Sikeres vállalkozások vezetőivel dolgozunk, oktatóink nemcsak a szakmájukban profik, hanem vezetőként maguk is átélték, még mindig átélik az örömteli vagy éppen nehéz helyzeteket, és megtalálják a módját a folyamatos megújulásnak, a problémák orvoslásának, majd képesek ezeket a tapasztalatokat, jó gyakorlatokat mások számára is alkalmazható módszerekként átadni” – ismerteti az oktatás alapfeltételeit a szakvezető.

Hozzáteszi, műhelyük ars poeticája, hogy a szakmai tudás és a személyiség együttes és tudatos fejlesztésével, a komplex fejlesztési folyamat segítségével a folyamat végén igazi, rátermett vezető születik. Ők olyan embereket várnak a képzésre, akik hajlandóak változni, változtatni, nyitottak arra, hogy tükröt tartsanak nekik, arra, hogy szükség esetén felülbírálják az eddigi működésüket, a rutinszerű cselekvéseket, és kellő türelemmel rendelkeznek ahhoz, hogy időt adjanak maguknak a változásra. „A képzés tehát épp úgy szól a cégalapítóknak, mint a jól működő cégek középvezető beosztásban lévő munkatársainak, akiknek fontos, hogy a maguk szakterülete mellett a többi területre is rá tudjanak látni.”

Karizma és tudatosság

Szűcsné Szabó Katalin ugyanakkor siet leszögezni, hogy önmagában egyetlen képzés sem farag karizmatikus vezetőt senkiből. A karizmatikus vezetőt hősnek látják az emberek, egész lényével motiválja a környezetét és inspiráló irányt mutat. Úgy véli, az ő képzésük abban segít, hogyan lehet felismerni a személyiség korlátait, hogyan tervezze meg a célját a vezető, milyen lépések sorozatával juthat el ide, milyen eszközökkel válhat eredményes döntéshozóvá, rátermett vezetővé. „A tanult ismeretek, módszerek, technikák beépülése gyakorlat és tapasztalat kérdése. A képzéseink során arra törekszünk, hogy mindenki kipróbálhassa az új gyakorlatokat és technikákat, hogy felülírja a rutinját. A hosszú távú fejlesztési folyamatot pedig a coaching segítségével támogatjuk.”

Aki szívesen belekóstolna a Kontakt Műhely kurzusába, április 22-én, a Kontakt Műhely Vezetőfejlesztési svédasztal elnevezésű nyílt napján megteheti, és az alábbi űrlapon vagy ezen a linken jelentkezhet rá. Az eseményen öt előadó osztja meg az érdeklődőkkel üzleti tapasztalatait és ad ízelítőt a Mini MBA moduljaiból: „Kávét, sütit és szakembert mi adunk, ön hozz a kérdéseit és a gondolatait!”