Vágólapra másolva!
Egyelőre jól telik a kereskedés a nemzetközi piacokon, az EKB nem rontotta el a hangulatot. Itthon főleg a Mol szerepel ma jól, ismét 15 000 forintnál az árfolyam.
Vágólapra másolva!
  • Nem változtatott az irányadó rátán az EKB a mai ülésén, továbbra is 0,05 százalékon hagyta az alapkamatot a testület. Mario Draghi ma fél 3-kor sajtótájékoztatót tart, ami jelentősen megmozgathatja majd a részvény és devizapiacokat.
  • Az EURUSD egyelőre 1,06 alatt jár már, vagyis folytatódik a dollár erősödése. Még a hétfői kiskereskedelmi adat után gyengült a dollár nagyobbat, egyelőre azonban az 1,06-os szintektől nem tud tartósan elszakadni az EURUSD. Közben a forint is látványosan gyengült, a 296 alatti szintekről rövid idő alatt 298 fölé jutottak az euróval szembeni jegyzések.
  • Egyelőre jó a hangulat a nemzetközi piacokon, a főbb indexek 0,1-1,2 százalékos emelkedéseket mutatnak Európában, ebből pedig a magyar piac is kiveszi a részét. Az amerikai tőzsdéken szintén optimisták a befektetők, a határidős indexek enyhe pluszokat mutatnak. Az egyelőre pozitív gyorsjelentési szezon is segítheti a piacokat.
  • Leginkább az olajpapírokat veszik ma a befektetők, az energiaipari cégek Európában átlagosan 1,7 százalékos pluszban vannak. Ennek hátterében az erősödő olajárak állnak, a WTI 54, a Brent 59,3 közelében mozog, amivel folytatják a héten látott eddigi jó teljesítményüket. Ma amerikai készletadatok érkeznek, amire a múlthéten látványos emelkedéssel reagált a piac.
  • 15 000 forintig menetelt ma ismét a Mol árfolyama, miután tegnap erről a szintről pattant vissza. Ezzel már 2,6 százalékos pluszban a papír, a forgalom pedig meghaladja az átlagosnak tekinthető 2 milliárd forintot ma is.
  • Erős lett a Bank of America (NYSE: BAC) negyedéves gyorsjelentée, a társaság a tisztított EPS tekintetében 36 centet produkált, simán meghaladva a várt 29 centet. Főleg a költségszigor segítette a bankcsoportot, de a jogi költségek mérséklődésére is szükség volt az egy évvel korábbi 6 milliárd dolláros tétel után. Az árfolyam nyitás előtt ennek ellenére is 0,4 százalékos mínuszt mutat.
  • Nem fogadták jól az Alcatel-Lucent (Párizs: ALU) részvényesei a Nokia felvásárlási szándéknyilatkozatát, aminek értelmében 0,55 Nokia részvényt kapnának az Alcatel jelenlegi részvényesei. Az árfolyam 3,9 euróig is visszacsúszott.
  • 1,65 százalékos pluszban van ma a Danone (Párizs: BN) árfolyama, miután a legalább egy éve nyitva lévő üzletekben 4,8 százalékkal nőtt az értékesítés, szemben a várt 4,6 százalékkal. A jobban teljesítő bevételek mellett az organikus növekedés 4-5 százalék lehet idén a cégnél, amivel alapvetően megerősítette a menedzsment a korábbi céljaikat.
  • Szezon végén elhagyja a Borussia Dortmundot (Xetra: BVB) Jürgen Klopp, a csapat vezetőedzője. A német tőzsdén forgó papír árfolyama több mint 3 százalékos mínuszban van, amivel közel másfél éves mélyponton az árfolyam. Az idei szezonban csak a középmezőnyben van a csapat a Bundesligában, és a BL szereplést érő helyekre sem fog tudni odaérni, amiből jövőre komoly bevételei lehetnének a csapatnak.
  • Ma kerül sor az Etsy (Nasdaq: ETSY) IPO-jára, ahol a tervek szerint 14 és 16 dollár között alakul majd ki az IPO-ár, ami 250 millió dolláros IPO-t jelenthet. A kézműves termékek kereskedelme számára platformot biztosító Etsy így üde színfolt lehet az amerikai tőzsdén, noha az értékeltség azért igen magasnak tűnik, ráadásul a cég még nem tudott nyereséget elérni nettó soron.