A bankszámlák miatt aggódik a Világbank

bankkártya, fiatal, fiatalok
Close-up of credit cards
Vágólapra másolva!
Az emberek több mint negyede továbbra sem fér hozzá banki szolgáltatásokhoz, derült ki a Világbank felméréséből.
Vágólapra másolva!

A világ szegényebb régióiban élő felnőtt emberek több mint fele nem fér hozzá a pénzügyi rendszerhez, írja a BBC. Ez még annak tükrében is nagyon gyenge adat, hogy az elmúlt három évben globálisan 11 százalékkal nőtt azon felnőttek száma, akik rendelkeznek saját bankszámlával. Ez a növekedés egyébként főképp a fejlődő országoknak és a technológia szerepének köszönhető.

Kétmilliárd felnőtt embernek nincsen bankszámlája Forrás: PhotoAlto/Gabriel Sanchez

A Világbank jelentése szerint a banki szolgáltatásokhoz való szélesebb körű hozzáférés „gyorsítja a munkahelyteremtést, növeli a befektetések mértékét az oktatásban” és „létfontosságú a globális szegénység felszámolásában”.

Több férfinak van bankszámlája

A nemek közti különbség továbbra sem csökken: a legszélesebbre Ázsia déli részén nyílt az olló, ahol a nők 37 százalékának van bankszámlája, szemben a férfiak 65 százalékos mutatójával.

„A pénzügyi rendszerekhez való hozzáférés hídként szolgálhat a szegénységből kivezető úthoz. Egy igen ambiciózus célt jelöltünk meg: a banki szolgáltatásoknak 2020-ra mindenki számára elérhetőnek kell lennie” – mondta a Világbank elnöke, Jim Yong Kim.