Vágólapra másolva!
A bővítés befejeztével ismét teljes kapacitással működik a Győr-Pér Repülőtér. A 6,69 millió eurós projekt keretében meghosszabbították a futópályát, műszeres leszállító rendszert és új fénytechnikát vezettek be.
Vágólapra másolva!

A bővítés befejeztével ismét teljes kapacitással működik a Győr-Péri Repülőtér. A 6,69 millió eurós projekt keretében meghosszabbították a futópályát, műszeres leszállító rendszert és új fénytechnikát vezettek be.

Tavaly 33 000 utas közlekedett az Audi győri és ingolstadti telephelye között, a repülőtér ezért stratégiai jelentőségű az Audi Hungaria számára – hangsúlyozta Thomas Faustmann ügyvezető igazgató.

Nagy mértékben megkönnyíti ugyanis a vállalat megközelíthetőségét, erősíti a régió versenyképességét.

Boeingek és Airbusok is jöhetnek

A bővítések eredményeként a repülőtér immár Boeing 737-es és Airbus A320-as típusú személyszállító gépek fogadására is alkalmas. A légikikötő teherforgalma 2014-ben 64 százalékkal nőtt, és háromezer sport- és egyéb kisebb repülő is használja.

A repülőtér tavalyi éves nettó árbevételének több mint 70 százaléka azonban az Audinak nyújtott szolgáltatásokból származik.