Kun-Mediátor-ügy: akár 20 milliárd is lehet a kár

Vágólapra másolva!
A Kun-Mediátor károsultjait képviselő ügyvéd szerint 5 és 20 milliárd forint között lehet a kár, attól függ, hogy végül hányan tesznek feljelentést, hányan jelentenek be hitelezői igényt az illegális pénzügyi tevékenységet végző cég ellen.
Vágólapra másolva!

Sok karcagi ügyfélnél van olyan papír, amely azt rögzíti, megállapodtak, hogy mennyi időre köti le a pénzt a cégnél és mekkora kamatot fizet a vállalkozás – mondta Dobrossy István köztévében. Ezen felül, ha megnézik a cég bankszámlaforgalmát az elmúlt években, abból is kiderülhet sok információ - tette hozzá.

Itthon van a résztulajdonos

Az ügyvéd elmondta azt is, hogy úgy tudja,

aki a cég körözés alatt álló ügyvezetőjének, Dobrai Sándornénak a veje. Kemecsi korábban jelezte, hogy együtt fog működni a hatóságokkal.

Ennyit tudunk

Ahogyan arról az Origo is beszámolt, a rendőrség kedden este közölte, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak, miután a vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a társaságnál.

Nemcsak utazási irodaként működött Forrás: Facebook

A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, ami mellett pénzváltással is foglalkozott, de erre engedélye nem volt. A Magyar Nemzeti Bank ezért piacfelügyeleti vizsgálatot indított a cégnél. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal a társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét pénteken visszavonta

Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetőjét körözi a rendőrség. Ide kattinva a közzé tett fotót is megnézheti.

Valaki az anyósát, más a pénzét nem találja a karcagi brókerbotrányban. Az erről szóló korábbi cikkünket ide kattintva olvashatja el.