Nagyobb a bukta a Tescónál, mint várták

Vágólapra másolva!
Az előzetes várakozások még csak 4-5 milliárd fontról szóltak.
Vágólapra másolva!

A Tesco évszázados történetének eddigi legrosszabb éves eredményét mutatja, és a modern brit gazdaságtörténetben is az egyik legnagyobb éves vállalati veszteség. Egy évvel korábban a Tesco még 2,26 milliárd font éves adózás előtti nyereséget ért el.

Évszázados veszteség az angol Tescónál Fotó: Bielik István - Origo

Az egyszeri tételeket kiszűrő közvetlen, alapszintű adózás előtti eredmény tavaly 961 milliárd font volt, ám a cég jóval több mint 6 milliárd font értékleírásra kényszerült, elsősorban ingatlanportfoliójában.

Nőttek a magyar bevételek

Közép- és kelet-európai piacai közül Magyarországon és Csehországban a vállalat az átlagnál jobban teljesített: magyarországi forgalma azonos eladótérre számolva 2,1 százalékkal, csehországi bevételei 3,2 százalékkal nőttek a februárban véget ért pénzügyi évben. Lengyelországban és Szlovákiában 1,4, illetve 2,8 százalékkal visszaesett a Tesco forgalma tavaly.

Nehéz év volt

A Tesco néhány hónapja munkába állt új vezérigazgatója, Dave Lewis a szerdai beszámolóban elismerte, hogy a cégnek "nagyon nehéz éve" volt, de közölte, hogy már megkezdődött az "újjáépítés".

Lewis már tavaly teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg. Ennek jegyében a cég első lépésként bezárta 43 veszteséges nagy-britanniai üzletét, és törölte további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését.