Új acélművet kap Miskolc

acélipar
Vágólapra másolva!
Új acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a tradicionális nehézipar Diósgyőrben, mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Miskolc Steel Mills Kft. és a DIGÉP MSM Kft. DIGÉP mini acél- és hengermű beruházásának alapkőletételén.
Vágólapra másolva!

Az ünnepségen – amely egybeesett a DIGÉP alapításának 100. évfordulójával – Szabó László megjegyezte azt, hogy a beruházás az ország harmadik legnagyobb acélműve lesz. Évente 320 ezer tonna acél és 200 ezer tonna hengerelt acéltermék fogja elhagyni az üzemet, mondta az államtitkár, aki szerint Diósgyőrben a több százéves hagyományra és tudásra alapozva, magyar szakértelemmel ötvözve használják majd a modern gépeket, technológiát.

Szabó László megemlékezett arról, hogy 240 évig volt kohászat Diósgyőrben, és amikor 2009-ben bezárt az acélmű, nem lehetett tudni, hogy ideiglenes vagy végleges lesz ez a „szomorú helyzet”.

Újabb beruházások jöhetnek

Szerinte a fejlesztés további beruházásokat vonz majd, a tervezett acélműben készülő világszínvonalú nyersanyag autóipari és egyéb innovatív vállalkozásokat hozhat a térségbe. Ez öngerjesztő folyamat, mondta Szabó László, aki szerint Miskolcon megvan az a tudás, amire alapozni lehet.

A kormány szándéka az, hogy a GDP-ből az ipar aránya minél nagyobb legyen, a cél a jelenlegi 20-25 százalékos arányról 30 százalék fölé jutni, mondta az államtitkár.

2017-ig elkészül

A beruházás 55-60 millió euróba kerül, a munkálatok már a jövő héten megkezdődnek Ács András, az MSM és a DIGÉP Hungary Kft. igazgatója tájékoztatása szerint. Az acélmű termékstruktúrája döntően minőségi ötvözött termékből áll majd, elsősorban az autó-, járműipari, olaj-, illetve gázipari, minőségi gépipari alkatrészgyártók, valamint beszállítók számára fog alapanyagot termelni. Évi mintegy 120-150 ezer tonna importot válthatnak ki a termeléssel.

Újraéledhet a diósgyőri nehézipar Forrás: 123rf.com

2016 végére, 2017 év elejére készül el a beruházás, amelyet saját forrásból és az Eximbank hiteléből finanszíroznak. Az építkezés mintegy hétszáz embernek ad munkát, az üzem pedig 300-330 embert foglalkoztat majd.