Vágólapra másolva!
Még mindig nincs meg a 70 százalékos tagdíjfizetői arány két magánnyugdíjpénztárnál. Áprilist már vizsgálja az Magyar Nemzeti Bank, mekkora volt az aktívan fizetők hányada, de májusban és júniusban még lehet javítani.
Vágólapra másolva!

Ha a jegybank azt látja, hogy az áprilistól szeptemberig tartó időszakban két olyan hónap is volt, amelyben a díjfizetők aránya nem érte el a kritikus szintet, kötelezően elrendeli az intézmény végelszámolását – írja a Világgazdaság.

Elvileg májusban és júniusban lehet még javítani, mert négy hónapban is elég hozni a szintet, a rendszeresen fizető tagok számára viszont mindenképpen megnyugtatóbb lenne, ha már most sikerülne hozni a megfelelő arányt.

Ketten már biztonságban

Két pénztárnál, a Horizontnál és a Budapest Magánnyugdíjpénztárnál már a tagok 80 százaléka rendszeresen fizet tagdíjat.

Két magánnyugdíjpénztárnál a rendszeres tagdíjfizetők aránya még nem éri el a 70 százalékot Forrás: MTI/Faludi Imre

A Szövetség Magánnyugdíjpénztárnak a múlt héten 62 százalékon állt a tagdíjfizetők aránya – mondta a lapnak Kutiné Csurgai Ágota ügyvezető igazgató. A másik intézmény, ahol még mindig hiányzik több tag befizetése: az MKB. Nekik tavaly év végén nem egészen 4400 tagjuk volt. A pénztár honlapja szerint április 20-ig csak a tagok 61 százaléka fizette be a havi ezer forintos tagdíjat.

Hatalmas reálhozamok

A körülbelül 61,5 ezer pénztártag tavaly év végéig 208,75 milliárd forintot gyűjtött össze az egyéni számláin. Azóta ez az összes sokat gyarapodott, a legnagyobb növekedési portfóliók ugyanis az idén különösen jól teljesítenek, az első negyedévben 5,6-6,9 százalékos hozamot értek el, ami azt jelenti, mostanra az állomány a 220 milliárd forintot is átléphette.