Regionális kkv-konferenciát rendeztek Budapesten

2015.04.24. 13:46

A hetedik Kelet-Közép-Európai KKV Csúcson közel 20 kis- és középvállalkozás mutatta be termékeit és szolgáltatásait, és elindult a Kkv-barát nevű mozgalom is. Az esemény házigazdája a KKVHÁZ.

A konferencia alapgondolata térségben jellemző hasonlóság: sok közös vonása volt a történelmünknek, talán a jövőnk is hasonlítani fog. A régióban a kkv-szektor messze kevesebbel járul hozzá a GDP-hez, mint Nyugat-Európában, a társadalmi hatásuk azonban erőteljesebb, a térség államaiban 25 évvel a rendszerváltás után is több százezer kényszervállalkozó dolgozik.

A sorsközösségben álló kisállamok természetes összefogása logikus volna, de ehelyett óriási verseny jellemző a működő nyugati tőkéért. Az exportorientált gazdaságok nem szívesen vásárolnak egymástól, de lelkesen törekednek arra, hogy eladjanak egymásnak. A térség államai javarészt a multinacionális cégek beszállítói, ebből nőnek ki a szektor legjellemzőbb sikertörténetei.

A konferencia neves előadói ezekben a témákban fejtették ki gondolataikat, erről bővebben ezen a linken olvashatnak.