Befektetőcégre csaptak le Matolcsyék

Vágólapra másolva!
A jegybank felfüggesztette a TR Investment tőzsdei részvényeinek kereskedését és hatmilliós bírságot szabott ki, mivel a kibocsátó a jegybank kötelezése ellenére sem tette közzé a 2013. évi éves jelentését. A felfüggesztés határozatlan időre, az éves jelentés közzétételéig marad érvényben.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) április 27-ei, hétfői határozatában felfüggesztette a TR Investment Nyrt. tőzsdei kereskedését. Az intézkedés oka, hogy a társaság a jegybank korábbi felszólítása ellenére sem tette közzé a 2013. évre vonatkozó éves jelentését, megsértve ezzel a tőkepiaci törvényt, tájékoztat közleményében a jegybank.

Hatmilliós bírság

A jegybank döntése alapján a TR Investment névre szóló, dematerializált, 100 forint névértékű törzsrészvényeivel mindaddig nem lehet kereskedni, amíg a kibocsátó társaság nem tesz eleget ezen közzétételi kötelezettségének. Az MNB egyúttal 6 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére is kötelezte a kibocsátót.